Kézilabda

Csarnokot avat a Ferencváros, de nem volt ideje felkészülni

  • ivan

Szerdán a Fradi a felújított Elek Gyula Arénában fogadja a Siófokot a magyar bajnokság 7. fordulójában. A zöld-fehérek idén először léphetnek pályára saját otthonukban.

Ferencvárosi Torna Club - facebook.com

Nagy menetelésben van a Ferencváros női kézicsapata, amely a hétvégén Németországban aratott győzelmének köszönhetően sikeresen kiharcolta a Bajnokok Ligájában a csoportból való továbbjutást. A zöld-fehér lányok hétvégén az egyik év egyik legfontosabb mérkőzésére készülnek a Vardar Szkopje ellen, ám szerdán még a Siófok ellen egy bajnokin is helyt kell állniuk.

Elek Gábor csapata számára azonban motivációs lökést adhat, hogy hónapok után először játszhatnak ismét hazai pályán, elkészült ugyanis az Elek Gyula Aréna felújítása. Természetesen a Fradi látványos győzelemmel szeretné megörvendeztetni a szurkolóit, ám a sűrű program miatt túl sokat nem tudtak készülni a Balaton-partiakból.

"Tudjuk, hogy milyen fontos meccs jön a Bajnokok Ligájában, hiszen aki itt győz, lépéselőnybe kerül a másikkal szemben, két ponttal biztosan többet visz a középdöntőbe, de nem szabad elfelejteni, hogy előtte szerdán még a Siófok ellen játszunk – nyilatkozta a fradi.hu-nak Schatzl Nadine, aki a Lipcse elleni öt gólig jutott. "Sok időnk nincs a felkészülésre, konkrétan csak egyetlen edzés, de bízunk benne, hogy így is sikerül győzni a megújult Elek Gyula Aréna első tétmérkőzésén.”- tette hozzá a Fradi ásza.

Egymás elleni eredmények
16.02.16 NBI Ferencvárosi TC Siófok KC 29 : 25
03.10.15 NBI Siófok KC Ferencvárosi TC 24 : 26
15.08.15 Felk. Ferencvárosi TC Siófok KC 28 : 16
14.01.15 NBI Siófok KC Ferencvárosi TC 28 : 38
13.09.14 NBI Ferencvárosi TC Siófok KC 28 : 28

A Siófok jelenleg 7. helyen áll a tabellán, három győzelem mellett három vereség a csapat mérlege. Természetesen a Fradi ellen óriási bravúrnak számítana már a pontszerzés is, ezzel együtt nem feltartott kézzel lépnek majd parkettre a fővárosban. "Tudjuk, hogy Európa egyik legjobb csapatához látogatunk szerdán, de nem azért megyünk, hogy asszisztáljunk az új aréna megnyitójához. Szeretnénk egy jó meccset játszani, hogy aztán önbizalommal telve tudjunk belemenni az őszi szezon utolsó összecsapásába" - nyilatkozta Horváth Roland vezetőedző. A Siófok KC számára eddig nem úgy alakult a szezon, ahogy az az előzetes várakozásoknak megfelelő lenne. Előző héten Fehérváron egy kiélezett mérkőzésen kiestek a Magyar Kupából és miután az idén nem szerepelünk a nemzetközi porondon, így maradt a bajnokság.

A két csapat elmúlt négy meccsét egyaránt a Fradi nyerte, a Siófok 2014 őszén szerzett utoljára pontot. Legutóbb idén februárban ugyanebben a felállásban 29-25 lett a végeredmény. Hasonló góltermést várnak a bukmékerek szerdán is, hiszen 54.5 gólban határozták a mérkőzés góljaira kínált határt. Háromesélyben nincs sok választás, a hazaira ugyanis nem is kínálnak szorzót.

Gólszám 54.5    
Kevesebb, mint 54.5 Több, mint 54.5
TippmixPro@1.70 TippmixPro@1.90