Kosárlabda

Csak az Albában bízhatunk

Az Olaj a Partizant fogadja a BL-ben, míg az Alba a Benficával, a Sopron pedig a Nanterrével játszik a FIBA Euro Cupban.

Csak az Albának van reális esélye a győzelemre szerdán a magyar csapatok közül. - Fotó: Bálizs Zsuzsa - bb1.hu

Szolnoki Olaj-Partizan Belgrád

Az Adria Ligában jól megismert Partizan Belgrád látogat szerdán a szolnoki Tiszaliget Arénába a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. A felek tehát nem ismeretlenek egymásnak, amit jól mutat, hogy az utóbbi években hatszor találkoztak, abból háromszor Magyarországon, amely találkozók közül kettőt is az Olaj nyert.

A legutóbbi siker óta viszont lassan már három év telt el, s ezúttal is minden jel arra mutat, hogy a szerb csapat diadalmaskodik. Ugyanis a bordó-feketék pocsék formában vannak, még a MAFC együttesétől is ki tudtak kapni az NB I-ben, ráadásul egyre több a sérült játékosa a hazaiknak, ezúttal Tóth Ádám vált közel két hétig harcképtelenné. Ezzel szemben pedig a szerbek összeszedetten kosárlabdáznak hétről hétre, a hozható meccseken pedig nem tudnak hibázni. S, hogy mekkora a különbség perpillanat a csapatok közt? Csak összehasonlításképp, amíg a belgrádiak Ludwigsburgban egy egységgel jobbnak bizonyultak, addig a szolnokiak 43 (!) pontos vereséget szenvedtek az elmúlt héten Németországban.

"Nagyon magas, erős felépítésű, 12 bevethető játékosa van a Partizánnak, agresszív, tipikus Jugoszláv utódállamokra jellemző kosárlabdát játszanak. Újra átvariáltam az egész csapatot, várjuk ellenfelünket, készen állunk a harcra. Örülök neki, hogy Kinneynek nem lett rosszabb a keze a ZTE elleni mérkőzésen, Tóth Ádám pedig ismét vizsgálaton volt, ahol kiderült, szerencsére nincs szakadás sem a bokájában, az orvosok már sokkal bizakodóbbak, most már „csak” egy hetes kihagyást javasoltak, Ádám viszont szeretne már szombaton is játszani" - mondta Sztojan Ivkovics, a Szolnoki Olaj vezetőedzője a bb1.hu-nak.

Mindezek után a bukmékereknél a Partizan Belgrád számít esélyesnek, hiszen a     kétesélyben a hazai sikerre kétszeres, míg a szerb győzelemre 1.65-szörös pénzt fizetne ki. A fogadóiroda a hendikep határt 2,5-nél állapította meg, míg a pontok számát illetően 138,5-nél húzta meg a vonalat.

Fogadás a mérkőzés győztesére - a     szorzói
Szolnoki Olaj Partizan Belgrád
2.00 1.65

Alba Fehérvár-Benfica

 

 

 

Visszavágásra készül az Alba Fehérvár szerdán a Benfica együttese ellen, ugyanis Branislav Dzunicék eddig csak és kizárólag a portugál gárdától szenvedtek vereséget a FIBA Europe Cupban. A kék-fehérek egy igen emlékezetes, hosszabbításos mérkőzésen kapituláltak Lisszabonban, vagyis minden esélye megvan a csapatnak, hogy ezúttal már legyőzze a piros-zöldeket.

A székesfehérváriak ráadásul pazar formában vannak, hiszen sorra nyerik meccseiket, például a legutóbbi otthoni fellépésük alkalmával 20 ponttal (!) oktatták a francia Chalon/Saone együttesét. A vendégek teljesítményére sem lehet ugyanakkor panasz, hiszen a Benfica is jó szériában van, a negyedik számú európai kupasorozatban és hazája bajnokságában is menetel.

"A szokott módon készülünk, nem kapnak extra terhelést a játékosok, kicsit pihentek is. Abban a tudatban kell felkészülni, hogy egy erős csapat érkezik, tulajdonképpen úgy gondolom, továbbra is a Benfica a favorit. Igaz, az első mérkőzésen majdnem sikerült meglepetést okoznunk, ehhez egy nagyon jó védekezés kellett, meglátjuk, tudunk-e még annál is jobban védekezni, mert csak akkor lehet esélyünk. Vannak kisebb gondok a játékosoknál, Tóth Péter, Shepard és Edwards is hagyott ki edzést, remélem, mindenkire számíthatok a mérkőzésen" - nyilatkozta Branislav Dzunic a bb1.hu-nak.

Amennyiben az Alba Fehérvár három pontnál nagyobb differenciával nyerne szerdán, akkor gyakorlatilag a továbbjutás kapujába lépne, ugyanis ezen esetben nem csak meccselőnyben, hanem az egymás elleni összevetésben is jobban állnának a kék-fehérek, mint a Benfica. Amire a fogadóirodák szerint mutatkozik esély egyébként, hiszen a hazaikra 1.35-szörös, míg a vendégekre 2.70-szeres szorzót kínál a    . A bukméker a hendikep határt 5,5-nél állapította meg, míg a pontok számát illetően 155,5-nél húzta meg a vonalat.

Fogadás a mérkőzés győztesére - a     szorzói
Alba Fehérvár Benfica
1.35 2.70

Nanterre-Sopron

 

 

 

Újabb nehéz mérkőzés előtt a Sopron, hiszen a magyar csapat az eddig még veretlen, ráadásul a formában lévő, jó erőkből álló Nanterre otthonába látogat. Ugyanakkor Sabáli Balázséknak sem kell szégyenkezniük, hiszen a legutóbbi játéknapon legyőzték a Portót, ráadásul a csoportfavorit franciáktól mindössze két ponttal kaptak ki az első kanyarban, és egy hete csak erre a meccsre készülnek.

Talán a franciák elleni hazai mérkőzésen játszottunk a legjobban az eddigi szezon során . A végjátékbeli védekezési hibák miatt veszítettünk: három triplát kaptunk zsinórban, ez eldöntötte a találkozót. Most még nehezebb helyzetben leszünk, hiszen Dénes Gábor ugyan már egyéni edzéseket végez, de még nem állhat a csapat rendelkezésére, mellette pedig Tóth Gergely is kiesett a magasrotációból - szombaton kisebb sérülést szenvedett, ezért itthon marad, kezelésekre jár, és bízunk benne, hogy minél előbb játszani tud. Így magas poszton sebezhetőbbek lettünk, de az elmúlt két napban próbáltunk felkészülni arra is, hogy mi van akkor, ha változtatásra van szükség. Nem lesz egyszerű, a francia csapatnak megvannak az atletikus kosarasai, hármas poszton például Riley sem alacsony játékos, okozhat fejfájást számunkra, de bízom benne, hogy a csapategység kompenzálja a társak hiányát. Az elmúlt két napban eszerint gyakoroltuk a védekezést is, meglátjuk, hogyan reagálunk a kritikus helyzetekben, amikor szerkezetileg változtatni kell a csapaton. Előkerült az előző meccs felvétele is, nem véletlenül, hiszen ahogy említettem, a végjáték döntő jelentőségű volt, és a mérkőzés közben is megvoltak azok a túlsegítések, nem megfelelő módon végrehajtott feladatok - ezeket mutattuk meg a játékosoknak, hogy miért kellett például egy harmadik embernek pluszban besegíteni, amivel üres helyzetet teremtettünk az ellenfélnek. Ha ezeket meg tudjuk oldani, akkor egy szoros meccset tudunk játszani, ha nem, akkor gondban lehetünk. A Nanterre hazai pályán nagyon ponterős, a legutóbbi hétvégén is - igaz hosszabbítás után - 103-100-ra nyert. Mindenképpen fontos lesz a védekezés, bízom benne, hogy meg tudjuk oldani a feladatokat. Hogy ez sikerül-e, az szerda este derül ki" - nyilatkozta Sabáli Balázs, a Sopron vezetőedzője a bb1.hu-nak.

A Nanterre hazai környezetben piszkosul erős, vagyis teher nélkül kosarazhat az SKC szerdán, hiszen egyértelműek az esélyek. Ezt a bukmékerek is érzékeltetik szorzóikkal, hiszen a francia gárdára 1.05-szörös, míg a soproniakra 8.00-szoros szorzót kínál a    . A fogadóiroda a hendikep határt 15,5-nél állapította meg, míg a pontok számát illetően 157,5-nél húzta meg a vonalat.

Fogadás a mérkőzés győztesére - a     szorzói
Nanterre Sopron
1.05 8.00