Tenisz

Djokovics sorozatban 15-ödször is legyőzi Cilicet?

Pénteken a negyeddöntős küzdelmekre kerül sor Párizsban, a szezon utolsó Masters-viadalán.

Tovább folytatódik a harc a világelsőségért, csütörtökön ugyanis ismét győztesen hagyhatta el a pályát Novak Djokovics és Andy Murray. Ezúttal a szerb klasszis szenvedett meg jobban a továbbjutásért, Grigor Dimitrov ellen szetthátrányból kellett fordítania. Két és félórát töltött a küzdőtéren, míg brit riválisa 73 perc alatt sima két játszmában lépte le a hazai kedvenc Lucas Pouille-t. A negyeddöntőben mindketten kiemelt játékossal találkoznak, Djokovics a US Open-bajnok Marin Ciliccsel, Murray pedig a cseh Tomás Berdychhel. 

A világelső belgrádi sztár elég nagy önbizalommal léphet pályára, hiszen Cilic ellen 14-0-ra vezet. Ritka, hogy két Grand Slam-bajnok között ekkora legyen a szakadék, legalább is, ami az egymás elleni eredményt illeti. A langaléta horvát 2014-ben Wimbledonban járt a legközelebb a győzelemhez, amikor is 2-1-es vezetésre tudott szert tenni. Azóta négyszer találkoztak, de még szettet sem tudott nyerni, legutóbb a tavalyi US Open-elődöntőben címvédőként csak három játékot nyert a szerb riválisa ellen. Viszont kettejük közül most egyértelműen Djokovicson lesz a nyomás, Cilic az előző körben a David Goffin ellen aratott győzelmével kvalifikálta magát a londoni világbajnokságra. Innentől kétféle felfogásban játszhat: vagy teljesen felszabadultan áll ki és kockázatot vállal az ütéseinél, vagy annyira megnyugszik, hogy fejben teljesen máshol jár majd. Ha az előbbi lesz a nyerő, akkor láthatunk egy jó kis meccset. Cilicnek is van akkora egója, hogy ez a 0-14 piszkálja a csőrét. Hasonló forgatókönyvet várunk, mint Djokovics Dimitrov elleni meccsén. A mérkőzés elején nagyon elszánt volt a bolgár, sült a keze, de nem tudta megtörni a szerbet. Nole nincs csúcsformában, de még így sem egyszerű legyőzni. Tehát szerintünk meglesz a 15. győzelme is a déli szomszédunknak, de nem ígérkezik könnyű szülésnek.

Novak Djokovics-Marin Cilic
Hatharom-tipp: Djokovics 2-1-re nyer
TippmixPro @ 3.40

Murraynek talán még nehezebb a dolga, hiszen bár Berdychnek nincs jó szezonja, de egy hely még mindig kiadó a londoni vb-re, és arra ő is pályázik. Ehhez döntőbe kell jutnia, vagy elég az elődöntő is, de akkor Tsonga nem nyerheti meg a tornát. Nyilván ettől nem nagyon kell tartania, tehát leegyszerűsíthetjük annyira, hogy ha megveri most a brit riválisát, akkor fél lábbal Londonban érezheti magát. A nagy négyesből még Murray ellen áll a legjobb mutatóval (6-9), viszont legutóbb 2013-ban tudta legyőzni. Idén és tavaly összesen ötször találkoztak és a skót mindegyiket megnyerte. Az idegek harca lesz ez, de inkább a szigetországira tennénk a zizit, mentálisan sokkal erősebb és képes lehet felőrölni a messze nem csúcsformában ütögető Berdychet.

ATP Párizs - a    szorzói.
Kezdés Mérkőzés Oddsok
15:20 Novak Djokovics-Grigor Dimitrov 1.15 4.20
19:00 Tomás Berdych-Andy Murray 5.50 1.08