Darts

Érik a Van Gerwen-Taylor álomdöntő

Vasárnap kiderül, hogy ki lesz 2016-ban a darts Európa-bajnokság győztese. Délután a negyeddöntőkre kerül sor, míg este az elődöntőket, illetve a finálét bonyolítják le.

A negyeddöntők rangadója

Itt a legjobb nyolc között három párosítás is kifejezetten izgalmasnak ígérkezik, de nem volt kérdés, hogy a választásunk a holland rangadóra esik, vagyis Michael van Gerwen és Jelle Klaasen meccsére. Ha valaki azt gondolná, hogy honfitársakról lévén szó nagy cimborák, akkor hatalmas téved, ugyanis a két játékos ki nem állhatja egymást. Pontosabban a világranglista-vezető MvG pikkel a "Kobra" becenévre hallgató ellenfelére, miután Klaasen néhány évvel ezelőtt intim fotókat küldött Van Gerwen feleségének mentális fogyatékkal élő 15 éves húgának, cserébe pedig ugyanilyen képeket kért. Ugyan Klaasen már bocsánatot kért, de világelső honfitársa nem tágít, többek között a mérkőzéseiken sem fog kezet a nagy hibát elkövető riválisával. Illetve mindig arra törekszik Mighty Mike, hogy megnyerje az összecsapásukat, és az eset óta ezt elég jó százalékban hozza (11-ből 10-et behúzott). Hét meccs óta nem kapott ki Klaasentől, szóval érthető, hogy miért tartják ekkora favoritnak. Ugyanakkor nyáron, a World Matchplayen egy elég szoros meccset vívtak, és a "Kobra" nem mutatott rossz formát szombaton, így nem vennénk mérget arra, hogy ez egy nagyon sima derbi lesz a címvédőnek. 

A negyeddöntők legnagyobb értékkel kecsegtető tippje

Még nehezebb dolga lesz Peter Wrightnak, aki a skalpvadász Kyle Andersonnal találkozik. A kopasz ausztrál az angol Dave Chisnall személyében egy nagy nevet már elbúcsúztatott, és nem lehet nyugodt az extravagáns skót sem. Igaz, elég jól ment Wrightnak a nyolcaddöntőben, de Andersonnak megvan a tudása és a jó formája ahhoz, hogy ismét borítsa a papírformát. Az utóbbi egy-két évben számtalanszor bebizonyította, hogy nem ijed meg senkitől, győzte ő le idén Van Gerwent és Adrian Lewis-t is. Tény, hogy ezeket nem major tornán tette, illetve nem is jutott még soha ilyen rangos versenyen a legjobb négy közé, de nagyon érik, és úgy véljük, hogy ezen a szorzón érdemes bepróbálni.

Kyle Anderson-Peter Wright
Hatharom-tipp: Anderson jut tovább
TippmixPro @ 2.90

További mérkőzések

A másik két negyeddöntőben James Wade és James Wilson, illetve Mensur Suljovic és Phil Taylor csap össze. Előbbi párosítás kapja a legkevesebb figyelmet, és ha a neveket nézzük, akkor ott képzelhető el a legkevésbé, hogy borulni fog a papírforma. Wilson két remek győzelmet aratott, ezzel jelezte, hogy képes lesz ő megállni a helyét a PDC-ben, viszont Wade más kategória, mint az eddig legyőzött ellenfelei. Az angol riválisa ráadásul a világbajnok Gary Anderson lemészárolása után a fiatal Max Hoppot is földbe döngölte. Suljovic és Taylor összecsapása sokkal több izgalmat tartogat. Az angol legenda nagy formában dobál, és valószínűleg ő jut tovább, de a sógorok kiválóságának szintén sül a keze, szóval összejöhet ebből egy magas színvonalú, kiváló mérkőzés. 

Vasárnapi program, negyeddöntők - a     szorzói alapján
Kezdés Mérkőzés Odds Odds
14:00 James Wilson-James Wade 3.25 1.25
15:00 Michael van Gerwen-Jelle Klaasen 1.08 5.50
16:00 Mensur Suljovic-Phil Taylor 3.95 1.16
17:00 Kyle Anderson-Peter Wright 2.90 1.30

A tábla úgy néz ki, hogy a felső ágon találjuk Van Gerwent, Klaasent, Wade-et és Wilsont, míg a másik dekádban Taylor, Suljovic, Wright és Anderson helyezkedik el. Van Gerwen és Taylor nagyon komoly formában dobál, nem látjuk, hogy ezeken a 10 nyert legig tartó küzdelmekben ki lenne képes őket megállítani. Véleményünk szerint köztük dől majd el a trófea sorsa. 

Ki nyeri az Eb-t? - a    szorzói
Játékos Odds
Michael van Gerwen 1.70
Phil Taylor 3.65
James Wade 10.50
Peter Wright 10.75
Mensur Suljovic 27.00
Jelle Klaasen 35.00
Kyle Anderson 42.00
James Wilson 78.00