Kosárlabda

Hazai pályán javítana a Szolnok és az Alba Fehérvár

A szolnoki csapat az olasz Sassarit fogadja a BL-ben, míg az Alba Fehérvárhoz a Brussels látogat a FIBA Euro Cupban.

Vojvodáék olasz csapatot fogadnak szerdán a Tiszaligetben.

Szolnoki Olaj-Sassari

Ezúttal hazai pályán lép parkettra a Szolnoki Olaj a Bajnokok Ligájában, a magyar csapat ellenfele az olasz Sassari lesz. A taljánok az első körben 74-70-re nyerni tudtak a Zielona Gora ellen otthoni környezetükben, míg a bordó-feketék egy kiadós verésbe szaladtak bele Athénban, ahol az AEK ellen kaptak ki 92-49-re.

A felek egyébiránt mondhatni jól ismerik egymást, hiszen az elmúlt szezonban az Eurocup második csoportkörében egy négyesben voltak, s oda-vissza megmérkőztek egymással. Mindkétszer a pályaválasztó sikerével ért véget a Szolnok és a Sassari ütközete, a Tiszaligeti Arénában a magyar bajnok 86-75-re győzte le az olasz gárdát. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, de az biztos, hogy a szárdok ezúttal komolyabban veszik a hétközi mérkőzést, hiszen már hétfőn megérkeztek Szolnokra.

"Jó mérkőzésre van kilátás. Nagyon készülünk, tisztában vagyunk vele, hogy egy jó csapat érkezik hozzánk, de azért az olaszok nem egy AEK Athén, vagy egy Besiktas kategória. Hazai pályán természetesen célunk a győzelem és ennek mindent alá is rendelünk, aztán hogy ez elég lesz-e a Sassari ellen, az majd szerdán kiderül. Egy biztos, meccsről meccsre fejlődünk. Holnap is kilences rotációval játszunk, új játékosokat nem szándékozunk hozni, ezzel a kerettel harcolunk végig. Kinney egyelőre külön programot végez, nem sietünk sehova, szerdán leveszik a gipszet a kezéről, utána attól függ, hogy milyen állapotban lesz, tíz naptól egy hónapig is eltarthat, amíg elvégzi a rehabilitációt, és újra százszázalékos lesz." - mondta Sztojan Ivkovics, a Szolnok vezetőedzője a bb1.hu-nak.

A csapatok egyébiránt ellentétes előjellel hangoltak a mérkőzésre, hiszen az Olaj tíz ponttal gyűrte le az NB I-ben hazai pályán a Szombathelyt, míg a Sassari 21 pontos vereségbe szaladt bele vasárnap a Cantú otthonában. Mindezek, és a fentiek ellenére az olasz csapat a mérkőzés toronymagas favoritja a bukmékereknél, hiszen a     kétesélyben a szolnoki sikerre 3.85-szörös, míg az olasz győzelemre 1.18-szoros pénzt fizetne ki. A fogadóirodák a hendikep határt 8,5-nél állapították meg, míg a pontok számát illetően 160,5-nél húzták meg a vonalat.

Fogadás a mérkőzés győztesére - a     szorzói
Szolnoki Olaj Sassari
3.85 1.18

 

 

 

 

Alba Fehérvár-Brussels

Szerdán is érdekelt lesz egyik csapatunk a FIBA Euro Cupban, hiszen az Alba Fehérvár a Brussels gárdáját látja vendégül. Mindkét fél elbukta a csoportkör első meccsét, hiszen a magyar csapat hosszabbítást követően veszített Lisszabonban, míg a belgák hazai pályán maradtak alul a Chalon/Saone együttesével szemben.

A vendégek azóta nem játszottak mérkőzést, vagyis gőzerővel készültek a hétközi ütközetre, míg Keller Ákosék újabb meccset buktak el, hiszen az NB I hétvégi rangadóján Sopronban maradtak alul 80-73 arányban szombaton.

"Ahogy a korábbi, három bajnokin, Sopronban is győzelemre készültünk. Erre meg is volt az esélyünk, kimondottan jó meccs volt, remek hangulattal. A Sopron megérdemelte a győzelmet, mert pontosabban dobtak a végjátékban, a döntő pillanatokban sajnos rontottunk, ami vereséget eredményezett. Harcoltunk mi is, küzdöttünk becsülettel, de a véghajrá a hazaiaknak sikerült jobban." - mondta Branislav Dzunic Braniclav albakosar.hu-nak, majd kitért a szerdai meccsre is: "Egy hete, Lisszabonban rendkívül balszerencsés vereséget szenvedtünk. Olyan meccsen kaptunk ki a hosszabbításban, amit nagyobb odafigyeléssel megnyerhettünk volna. Remélem, a belgákat legyőzzük, egyértelműen erre készülünk. Mivel a Benfica ellen vereséggel kezdtünk, kötelező a hazai siker, ugyanis szeretnénk továbbjutni a csoportból."

A bukmékerek szerint egy szoros mérkőzésre van kilátás, de a hazai pálya előnye miatt az Albát hozták ki favoritnak, hiszen a magyar gárdára 1.40-szeres, míg a vendégekre 2.50-szeres szorzót kínál a    . A fogadóirodák a hendikep határt 4,5-nél állapították meg, míg a pontok számát illetően 153,5-nél húzták meg a vonalat.

Fogadás a mérkőzés győztesére - a     szorzói
Alba Fehérvár Brussels
1.40 2.50