Európa Liga

A Szentek megadhatják a kegyelemdöfést az Internek és De Boernek

  • varin

A milánói csapat hetek óta szenved, csütörtök este pedig végleg elbúcsúzhatnak az EL-álmaiktól.

Inter#ita-inter#5

Igencsak hektikusan, ám összességében nagyon gyengén kezdte az idei szezont az Internazionale. Franck de Boer irányítása alatt a csapat legyőzte az örök rivális Juventust, idegenben két bajnokit is megnyert, ám ezen kívül gyakorlatilag egyáltalán nem jutott neki sikerélmény. A felkészülési időszakban tönkreverték a kék-feketéket több ízben is, az Európa Ligában két vereséggel kezdtek, a Serie A-ban pedig hiába a bravúrgyőzelem, a 11. helyen állnak. Csoda-e, hogy a holland mester már az állásáért küzd.

De Boer percei meg vannak számlálva

A keddi Gazzetta dello Sport már szinte tényként közli, hogy a trénertől hamarosan megválik a kínai tulajdonosi kör és Fabio Capello veheti át a milánói csapat irányítását. De Boernek éppen ezért egyáltalán nincs lehetősége rotálni, hiába "csak" egy EL-meccs, muszáj lesz a legjobb csapatával pályára lépnie a San Siróban. Persze csak a lehetőségekhez képest tud erős tizenegyet harcba küldeni, hiszen Kondogbia, Joao Mario, Jovetics és Gabriel is sérült, Mauro Icardi pedig jelenleg Milánó egyik leggyűlöltebb embere. Mint ismert, az argentin csillag kritikusan nyilatkozott az ultrákról, így gyorsan közutálat tárgya lett, a Cagliari ellen még a kihagyott tizenegyesét is megünnepelték.

[2365391] 2016-10-20 19:00:00 Inter - Southamptonx

A vendégeknél ezzel szemben minden rendben van, Claude Puelnek ugyan vannak sérültjei, ám a Soton remek formában van, hét meccs óta veretlenek (és mindössze egy gólt kaptak), négy pontjuk van az Európa Ligában is, így nyugodtan várhatják a milánói kirándulást. A francia tréner ellentétben az izraeli kirándulással, ezúttal erős csapattal vág neki a túrának, a keretben ott lesz a csodálatos formában lévő, angol válogatott ajtaján kopogtató Charlie Austin is.

A nyomás hatalmas az Interen, egyszerűen muszáj lenne nyerniük. Az angol csapat ugyanakkor az idegenbeli európai kupameccsein nemigen szeret gólt rúgni (utolsó hétből hatszor nem sikerült). Igencsak sokkoló lenne, ha ez a meccs végül gólparádéba torkollna, így az underre kínált 1.75-ös szorzó remek üzlet, szerintünk ugyanis két gól sem esik, nemhogy három.

hatharom.com-tipp: 2.5 gól alatt
TippmixPro @1.75
[2365391] 2016-10-20 19:00:00 Inter - Southamptonx;
2016-10-20;73