Bajnokok Ligája

Még Guardiola szerint is most a legjobb a Barcelona

A két tréner igen elismerősen szólt egymásról a szerda esti Barcelona-Manchester City szuperderbit megelőzően.

A mérkőzésre leadott tippünket és az elemezést megtalálod beharangozónkban!

Egyértelműen a BL-játékhét, de talán az eddigi szezon legizgalmasabb mérkőzésére kerül sor szerda este a Camp Noúban. Barcelonában jó barátok feszülnek egymásnak, így találkozik egymással a kispadoknál Luis Enrique és Josep Guardiola, a pályán pedig Lionel Messi és Kun Agüero. A két szakvezető igen hosszasan nyilatkozott az ellenfélről és a másik edzőről, amit egyértelműen öröm olvasni, a spanyol trénerek ugyanis nem a szokásos tiszteletköröket futották le, hanem valóban tisztelettel, szeretettel szóltak a másikról.

A     szorzói a nap mérkőzésére
Barcelona Döntetlen Manchester City
TippmixPro @1.50 TippmixPro @4.40 TippmixPro @5.40

"Már amikor először találkoztunk a pályán, játékosként, akkor is láttam, hogy különleges ember. Őszinte, szorgalmas és odaadó. Nagyon sokat elért már, de mindig újabb és újabb célok lebegnek a szeme előtt.

Ő is és a csapat is nagyon sok dologban jobb, mint amikor én irányítottam a Barcelonát. De hiába a legjobb ellen játszunk, bizony a győzelem lehet csak a cél, ugyanis a Celtic ellen értékes pontokat veszítettünk"

- mondta nagyon szimpatikusan Pep Guardiola kollégájáról és barátjáról, Luis Enriquéről.

"Nagyon örülök, hogy Messi is felépült, mert ő a legjobb a világon. A játékfilozófiánk azonban a sajátunk, így bárki is legyen az ellenfél, szeretnénk a saját játékunkat nyújtani" - zárta mondandóját a City vezére.

A két vezetőedző statisztikái a Barcelonával
  Mérkőzés Győzelem Döntetlen Vereség Győzelmi százalék
Pep Guardiola 152 116 25 11 76.32%
Luis Enrique 134 105 14 15 78.36%

"Számomra Pep a világ jelenlegi legjobb edzője. Kedvelem az olyan támadó felfogású edzőket, mint ő. Az előszezon óta látható, hogy mekkora befolyásossal van a Manchester Cityre, sokat akarják birtokolni a labdát, akárcsak mi" - dicsérte egykori csapattársát és jó barátját Luis Enrique.

A Barca trénere elmondta, véleménye szerint nem a labdabirtoklási arányon múlik majd a szerda esti siker. "Vannak olyan meccsek, amikor a labdabirtoklás keveset számít. A Manchester City ellen is így lesz, nem az a csapat nyeri meg a találkozót, amelyik többet birtokolja a labdát."

A szerda esti rangadó kapcsán igen komolyak az elvárások a szurkolók részéről, ám a katalánokat dirigáló szakember próbálta levenni a játékosok válláról a terhet, amikor arról beszélt, hogy a szerdai rangadó igazából semmiről sem dönt. "Egy győzelemmel jó esélyünk lenne a csoportelsőség megszerzésére, de még utazunk majd Manchesterbe is. Ez még csak a 3. meccs a csoportkörben és ezután lesz még újabb három találkozó. Semmi nem dől még el"- tette hozzá.

Hogy vajon tényleg a mostani vagy a Guardiola-irányította Barcelona tartotta rettegésben inkább Európát, arról talán kár is lenne vitatkozni, a maga nemében mindkettő különleges alakulat. Ezt a beszélgetést nyugodtan lefolytathatjuk egy korsó hideg sörrel a kezünkben, miközben este összecsap egymással a két szupercsapat.

[2363699] 2016-10-19 20:45:00 Barcelona - Manchester Cityx;
2016-10-19;42