NB I

Lehet a Vasasból a magyar Leicester City?

  • ivan

Az OTP Bank Liga hétvégi fordulójának nyertese a listavezető Vasas volt, amely a Fradi és a Videoton vereségének köszönhetően újra megerősítette vezető helyét a tabellán. A tavaly még a kiesés elkerüléséért küzdő angyalföldiek nyolcadik győzelmüket aratták a bajnokságban és a jelek szerint nagyon nem akarnak kipukkadni. Lehet a Vasas a magyar Leicester City?

A kép csalóka, Micheal Oenningnek nincs miért lógatnia az orrát / fotó: vasasfc.hu

Megint szembe köpik a magyar edzői társadalmat

Az 51 éves Michael Oenning 2016 januárjában vette át a Vasas irányítását, amellyel az előző idényben csak az utolsó fordulóban tudta kiharcolni a bennmaradást. A Magyarországon teljesen ismeretlen német szakembert szokás szerint rengeteg támadás ért a szakmán belülről, ám idővel szép lassan alábbhagytak a kritikus megnyilvánulások. A válogatott szövetségi kapitányával remek kapcsolatot ápoló Oenning a Vasasnál először dolgozhat felnőtt vezetőedzőként, ám szakmai felkészültségéhez nem férhet kétség. A most futó az első teljes szezonja Angyalföldön, a csapat pedig minden várakozást felülmúlóan szerepel. 

Oenning titka a felkészültségben és a precizitásban rejlik. Bernd Storck többször elmondta, hogy a Vasasnál olyan európai-szintű felkészítő munka folyik, amelyet Németországban is használnak, a játékosok fizikai állapota pedig az egyik legkiemelkedőbb a magyar bajnokságban. A Németországban elsősorban utánpótlás-csapatoknál tevékenykedő szakvezető bátran nyúl a fiatalokhoz, a Vasas kezdőjében több saját nevelésű, zsenge korú futballistát is találunk, a lendület és az akarás pedig a piros-kékek egyik legfőbb fegyverévé vált. A Vasas keretének átlagéletkora mindössze 26,3 év, ám a 30 feletti játékosok közül például Ferenczi István, Czvitkovics Péter és Kulcsár Tamás is csak kiegészítőembernek számít, vagyis az angyalföldiek fiatalos dinamizmusát titulálhatjuk a sikerek kulcsának is.


A Vasas azon az úton jár, ahol a többieknek is kellene

Magyarország nem csak a 10 millió szövetségi kapitány országa, de lassan futballakadémiai nagyhatalom is lesz. A társasági adókedvezmény bevezetésének (tao) köszönhetően az utánpótlás-nevelésbe az elmúlt években rengeteg pénz folyt, amelyet a klubok saját akadémiák felépítésére (is) használnak. A Vasas által alapított Vasas Kubala Akadémia 2007-ben nyitotta meg kapuit a fiatalok előtt, az U7-es korosztálytól kezdve az U19-es csapatig összesen 19 együttest versenyeztet a különböző ligákban. A legjobb növendékek természetesen az első csapatnál köthetnek ki, de a Siófokkal kötött együttműködésnek köszönhetően sok tizenéves az NB II-ben szerzi meg a kellő rutint.

A listavezető Vasasnál jelenleg három olyan futballista van, aki saját neveltként alapembernek számít: a 20 éves Berecz Zsombor (12 bajnoki /2 gól), a 20 éves Vida Máté (12/1) és a 21 éves Ádám Martin (12/6) fejlődésére is büszkék lehetnek Angyalföldön. Mindhárom játékos korosztályos válogatott, sőt, Vida Máté pedig már az A-csapat kereténél is megfordult. Szintén a felnőtt csapat tagja a 18 éves Kleisz Márk és a 19 éves Murka Benedek, egyelőre mindketten epizodisták, de ígéretes jövő előtt állnak.

Bár nem a Vasasban nevelkedtek, mindenképpen meg kell említeni a 19 éves Szivacski Donát (10/0) és a 22 éves Hangya Szilveszter (12/0) nevét is, hiszen mindketten korosztályos válogatottak, akik Bernd Storck radarján is feltűntek már, köszönhetően megbízható teljesítményüknek.

Ez az öt név is jelzi, hogy a Vasasban bátran támaszkodnak a fiatalokra és ahelyett, hogy nevesincs külföldi légiósokra alapoznának, inkább az olcsóbb és - ahogy azt az eredmények is mutatják - a hatékonyabb megoldást választották, amely a jövőre nézve is sok potenciált ígér.
 

Oenning kikeverte a tökéletes masszát

Ha már a légiósok, az angyalföldiek keretében hét külföldi futballista kapott helyet: a kapus Vukasin Polekszics (4/0) mellett a macedón válogatott Kire Ristevski (12/0), a német Felix Burmeister, a kanadai James Manjrekar (3/0), a görög Ilias Ignatidis (0/0), az ukrán Evgen Pavlov (12/2) és a török Mahir Saglik (9/2) erősíti a piros-kékek keretét. Utóbbi támadót leszámítva valamennyien még bőven a 20-as éveiket tapossák, vagyis nem "lejárt szavatosságú" import árukról beszélünk, hanem friss, értékes portékáról, amelyre jó példa lehet Ristevski esete is, aki a vb-selejtezők mindhárom fordulójában kezdett hazája csapatában. 

A Vasas sikereihez kellett a szakmai stáb azon törekvésének hatékonysága is, hogy a fiatalok mellé olyan rutinos játékosokat nyerjenek meg, akikben maradt még ambíció, így példaképekké válhatnak az öltözőben. A keretben többnyire volt válogatott játékosok képviselik a rutint,  Vaskó Tamás (32 éves), Debreczeni András (27), Korcsmár Zsolt (27), Czivtkovics Péter (33), Mohamed Remili (31), Kulcsár Tamás (34) vagy Ferenczi István (39) is tapasztalt, külföldön is megfordult játékosok számítanak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bérelt helyük lenne a csapatban.
 

Lehet a Vasasból a magyar Leicester City?

Bár a Vasas nem gazdálkodhat milliárdokból, minden adott ahhoz, hogy nyugodt légkörben, eredményes szakmai munka folyjon. A hétről-hétre figyelve a Vasas meccseit, az az ember érzése, hogy ez a garnitúra nagyon egyben van, a csapat teljes mértékben egy irányba húz, egyénieskedésnek, sztárallűröknek pedig nyoma sincs. A piros-kékek 12 fordulót követően 25 pontot szereztek a bajnokságban, hétvégén az MTK-t úgy győzték le 3-2-re, hogy kék-fehérek kétszer is megszerezték a vezetést a Fáy utcában. Az ilyesfajta küzdőszellemet pedig szokás díjazni, az angyalföldi közönség újra a csapat mögé is állt, nem egyszer fordult már elő, hogy az ütött-kopott Illovszky-stadionban gyűlt össze a legtöbb néző egy-egy fordulóban

Ami most a Vasasnál zajlik, nem egyedi, mást ne mondjuk, a tavalyi évben a Leicester City úgy nyerte meg az angol bajnokságot, hogy szezon előtt a legtöbb szakíró a kiesőhelyekre vizionálta a Rókákat. Ami a Premier League-ben a Chelsea vagy a Manchester City, az az NB I-ben a Ferencváros vagy a Videoton, a Vasas pedig mind a két sztárcsapatot legyőzte már (ráadásul idegenben). Angyalföldön nem tűzték ki vállalhatatlan célokat, a biztos bennmaradást szem előtt tartva ugrottak neki a szezonnak, a játékosok vállát nem nyomja teher.

Sokan várják már, hogy kipukkadjon a Vasas-lufi, ám egyelőre még tart az angyalföldi csoda, a bukmékerek pedig kezdik elhinni, hogy ebből még bármi kisülhet.

Szezon elején a Tippmixen 150-szeres szorzót fizettek a Vasas bajnoki címére, amely hétfő délutánra mindössze 4-szeres oddsra csökkent. 

A bajnokság harmada már lement, a Vasas előnye a második helyen álló Haladással szemben négy, a harmadik Videotonnal 5, a címvédő Fradival szemben pedig 6 pont. Lehet a Vasas a magyar Leicester City?

Szerinted ki nyeri meg az NB I 2016/2017-es szezonját?x;
KI NYERI AZ NB I-ET?    
Videoton 2.30
Ferencváros 2.30
Vasas 4.00
Haladás 15.00
Honvéd 20.00
Debrecen 60.00
Újpest 60.00
MTK 80.00
Diósgyőr 200.00
Mezőkövesd 200.00
Gyirmót 200.00
Paks 200.00
2016-10-22;212
209575

Tippelj az NB I-re a Tippkirályban!