Darts

Angol játékost verhet a magyar csodafiú

  • Cesc18

Verhető játékos ellen kezd a magyar dartsos Hildesheimben, a European Tour utolsó állomásán.

Bő egy hónappal ezelőtt arról számolhattunk be, hogy PDC-versenyen honi játékosért szoríthatunk, amely micsoda szenzáció. Végső János Riesában írt történelmet, első magyarként sikerült ugyanis kvalifikálnia magát a European Darts Trophy-ra, amely a European Tour nyolcadik felvonása volt. Elég komoly teljesítménnyel vette az akadályokat, hiszen például a világbajnokságot is megjárt Rowby John Rodriguezt 100 feletti átlaggal győzte le. A főtáblás küzdelmekre már Mülheimben került sor, ahol egy hazai sráccal, Martin Schindlerrel találkozott. Ezen a ki-ki meccsen a német kerekedett felül, de a magyar kiválóságunk szépen helytállt.

A Végső-csoda itt még nem ért véget, alias Morzsi néhány nappal később a kilences és tízes számú verseny selejtezőjében is elindult. Előbbiben korán búcsúzott, utóbbiban viszont óriási meglepetésre az ötszörös világbajnok Raymond van Barneveldet búcsúztatva, ismét feljutott egy ET-torna főtáblájára. A Team Barney beszámolója alapján 142-es kiszállója is volt a magyar dartsosnak, szóval újfent elég magas szintű játékkal rukkolt elő. 

A mérkőzés 14:00-kor veszi kezdetét, kövesd velünk, a fórumunkban a darts témában élő tudósításban számolunk be róla.

Elérkeztünk végre a főtáblás mérkőzésekhez, amelyekre a németországi Hildesheimben kerül sor. Csütörtök este megtörtént a sorsolás, Végső angol ellenfélben reménykedett, a kívánsága pedig teljesült, a mexborough-i Darren Jonhsont kapta. Az 50 éves brit a UK-selejtezőből került ide, de nem tartozik a legügyesebb játékosok közé. Az viszont elvitathatatlan, hogy ő a rutinosabb, hiszen az összes Players Championship-versenyen elindult, igaz, maradandót egyiken sem alkotott, de tapasztalatot tudott gyűjteni. Nem ez lesz az első ET-fellépése sem, a tavasszal Hamburgban és Münchenben is főtáblás volt. Meccset egyik helyszínen sem sikerült nyernie, de mindkét esetben 85+ átlaggal esett ki. Nem könnyű ellenfél, de nála sokkal nagyobb nevet is kaphatott volna Végső. Johnson az első forduló 32-es mezőnyének tíz leggyengébb játékosa közé tartozik. 

Ki jut tovább?
Végső János Darren Johnson
TippmixPro @ 2.15 TippmixPro @ 1.55

Nehéz jóslatokba bocsátkozni, az biztos, hogy ha olyan játékot hoz Morzsi, mint a kvalifikációban, akkor legyőzheti az angol riválisát. Az állami iroda jól lőtte be az esélyeket, véleményünk szerint is egy kicsivel esélyesebb Johnson. A külföldi bukiknál viszont, akár 2.50-es oddson is megjátszhatjuk Végsőt. 

Pénteki program, első forduló:
Kezdés Mérkőzés Oddsok
13:00 Andy Boulton-Scott Taylor 1.30 3.40
13:30 Mickey Mansell-Justin Pipe 2.37 1.53
14:00 Végső János-Darren Johnson 2.50 1.50
14:30 Ron Meulenkamp-Marko Puls - -
15:00 David Pallett-Brendan Dolan 2.25 1.57
15:30 Robbie Green-Christian Kist 2.10 1.66
16:00 Mike Holz-Eddie Dootson - -
16:30 Peter Hudson-Vincent van der Voort 3.50 1.28
19:00 Steve West-Tony West - -
19:30 Mark Webster-Mervyn King 1.72 2.00
20:00 Chris Dobey-Ted Evetts 1.36 3.00
20:30 Cristo Reyes-Mark Walsh 1.40 2.75
21:00 Andy Smith-Stefan Stoyke - -
21:30 Rowby-John Rodriguez-Kyle Anderson 2.50 1.50
22:00 Kevin Painter-Yordi Meeuwisse 1.44 2.62
22:30 Steve Hine-Robert Allenstein - -