NFL

Nagyot kaszálhatunk az egyetlen veretlen csapattal

A bukmékerek még mindig nem veszik elég komolyan a Minnesota Vikings csapatát.

A minneapolisiak egy 66 ezer férőhelyes meseszép palotát kaptak, ezt pedig egyelőre kamatostul meghálálják a városnak és az adófizető szurkolóiknak. A Vikingek ugyanis öt játékhetet követően veretlenül vezetik az NFC északi divízióját, de, ami még ennél is nagyobb szó, hogy az egész ligában az egyedüli 5-0-lal büszkélkedő csapat. Pedig nyáron az előszezonban igazán pocsék érzés lehetett Vikings-drukkernek lenni, hiszen a tavalyelőtti első körös választottjuk, a 2015-ben remek évet produkáló Teddy Bridgewater súlyos sérülést szenvedett és kidőlt az egész szezonra. Sokan úgy gondolták, hogy ezzel gyakorlatilag véget ért a még el sem kezdődött idény a Minnesota számára. De, ha valahol, akkor az NFL-ben lehet hinni a csodákban, és Mike Zimmer vezetőedző is ezt tette, amikor a jövő évi első pickjét adta a Philadelphiának Sam Bradford irányítóért. Nagyon más választása persze nem akadt, muszáj volt keríteni egy elfogadható QB-t.

Bradforddal gyakorlatilag 19-re húztak lapot, az egykori 1/1-es ugyanis bizonyított már a ligában, de emellett rettentően sérülékeny, illetve nem is mutathatott jó formát a nyáron, ha nem kellett a Denver Broncosnak. Egyelőre elég keményen rácáfolt a kétkedőkre, 109.7-es QB-mutatójával a legjobb 5 irányító között találjuk. Pedig nincs Julio Jonessza, A.J. Greenje vagy éppen Antonio Brownja, csupán a 22 éves Stefon Diggs. Bradford egyszer sem adta el a labdát, ami nem tűnik nagy dolognak, hiszen csupán 5 fordulón vagyunk túl, pedig nagyon is az. A modern érában, tehát 1938 óta ugyanis két csapat volt, aki 5-0-lal és 0 INT-vel állt, az 1969-es Rams, illetve most a Minnesota. De ez az offense ettől függetlenül nem liga elit, főleg, hogy a 2012-ben legértékesebbnek választott Adrian Peterson is már a maródiak listáját erősíti. Ugyanakkor egyelőre tökéletesen hozzák azt, amit egy brutális védelem mellett szükséges. 

A csapat lelke ugyanis a Zimmer és George Edwards által megálmodott védelem. 12.6 (!) pontot engednek átlagban, pedig már olyan csapatokkal találkoztak, mint a Green Bay, Carolina, New York Giants. A front 7 extra klasszis teljesítményt nyújt, brutálisan képesek terrorizálni az ellenfél irányítóját. Danielle Hunter, Everson Griffen és Brian Robison egyaránt 4 sackkel rendelkezik, szóval három olyan játékosuk is van, aki hatalmas fenyegetést jelent. Mivel működik a pass rush, így csillog a secondary is, amely 7 labdaszerzésével a második legjobb a ligában. Nem Minnesotában találjuk a legnagyobb neveket a védelemben, de iszonyatosan jól összerakott egység, és talán, ami a legfontosabb, meccsről-meccsre egyre inkább belelovalják magukat abba, hogy bizony ők a legjobbak. Hisznek benne, ez pedig nagyon messzire repítheti őket, ha sikerül megúszniuk sérülések nélkül. 

Kérdés, hogy esetleg Super Bowl lehet-e ebből? Mi azt mondjuk, hogy miért ne? Adott egy brutális védelem, ami, mint tudjuk, mindig a legfontosabb. Anélkül nem igazán lehet nagyot alkotni, ha csak nincs valami elképesztően domináló támadóegységed. Szépen előre kúszott a bukmékereknél a Minnesota, de úgy véljük még mindig nem veszik elég komolyan őket. Előttük találjuk például azt a Green Bayt, amely 3-1-gyel mögöttük áll a csoportban. Rettentő hosszú még az alapszakasz, de az 5-0-ás kezdés szinte garancia a rájátszására, ott pedig már bármi megtörténhet. Például az, hogy a Minnesota megnyeri a 2016/17-es kiírást. 

Oddsok a Minnesotára:
Megnyeri a csoportját 2.00
Megnyeri a konferanciáját 5.50
Bejut a rájátszásba 1.083
Nem jut be a rájátszásba 7.00
Veretlen marad az alapszakaszban 41.00
Ki lesz a bajnok? - a    szorzói
Csapat Odds
New England Patriots 4.95
Pittsburgh Steelers 7.50
Green Bay Packers 8.25
Seattle Seahwaks 9.00
Minnesota Vikings 10.00
Denver Broncos 12.25
Atlanta Falcons 16.00
Arizona Cardinals 21.00