Magyar válogatott

Gyurcsó? Szalai? Storck mást emelt ki

A magyar válogatott hétfő este 2-0-s győzelmet aratott Lettországban, így életben tartotta esélyeit a világbajnoki selejtezősorozatban.

A magyar válogatott Gyurcsó Ádám 10. percben szerzett góljával szerzett vezetést a rigai mérkőzésen, majd a rendes játékidő vége előtt 13 perccel Szalai Ádám állította be a végeredményt.

"Fontos volt, hogy a Svájc elleni mérkőzés után nyerni tudjunk a lettek ellen, örülök, hogy sikerült megszereznünk a három pontot - fogalmazott a mérkőzés után Bernd Storck szövetségi kapitány.  "Nehéz mérkőzés volt. Megpróbáltunk focizni, magunkhoz venni a kezdeményezést, és dominálni a mezőnyben. A széleken próbáltuk megbontani a hazaiak védelmét, és megtalálni a réseket a kapu felé. Tudtuk, hogy sok múlik majd a helyzetkihasználáson. A mérkőzés elején sikerült gólt szerezni első lehetőségünkből, majd a fordulás után is élni az egyik helyzettel. A győzelemhez Gulácsi Péter jó teljesítménye is kellett a kapuban".

[2059304] 2016-10-10 20:45:00 Lettország - Magyarországx

"Néhány változtatást eszközöltünk a csapatban, amitől úgy gondoltuk, hogy a lettek ellen hatékonyabb lesz a játékunk. Jó teljesítményt nyújtottunk, de azzal, hogy megpróbáltunk támadóbb szellemben futballozni, megadtuk a lehetőséget az ellenfélnek, hogy helyzeteket tudjon kidolgozni. Megérdemeltük a sikert, gratulálok a játékosaimnak, jó munkát végeztek. Fontosnak tartom azt is, hogy élni tudott a lehetőséggel néhány fiatal játékos, akiknek fontos a szereplése, hiszen ők képviselik a jövőt a válogatottban" - tette hozzá a kapitány.

Az Eb-nyolcaddöntős csapatunk három forduló után 4 ponttal a B-csoport 3. helyén áll, de csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg Feröert. A Storck-csapat legközelebb november 13-án Andorra ellen lép pályára a selejtezőben.

Lettország-Magyarország 0-2 (0-1)
Európai vb-selejtező, 3. forduló, B csoport
Riga, v.: Pawel Gil (lengyel)
gólszerzők: Gyurcsó (10.), Szalai (77.)
sárga lap: Ikaunieks (34.), Sabala (72.), Zjuzins (81.), Karasausks (93.), illetve Kádár (14.)
Lettország: Andris Vanins - Vladislavs Gabovs, Vitalijs Jagodinskis, Kaspars Gorkss, Vitalijs Maksimenko - Aleksejs Visnakovs (Arturs Zjuzins, 57.), Igors Tarasovs, Davis Ikaunieks - Glebs Kluskins (Janis Ikaunieks, 68.), Olegs Laizans (Arturs Karasausks, 77.) - Valerijs Sabala
Magyarország: Gulácsi Péter - Bese Barnabás, Guzmics Richárd, Kádár Tamás, Korhut Mihály - Gyurcsó Ádám, Nagy Ádám, Gera Zoltán (Vida Máté, 83.), Dzsudzsák Balázs - Nikolics Nemanja (Kleinheisler László, a szünetben), Szalai Ádám
186541
[2059304] 2016-10-10 20:45:00 Lettország - Magyarországx;