Nemzetközi foci

Kulcsmeccsekről hiányozhat a City sztárja

Sergio Agüero nagyon fontos mérkőzésekről hiányozhat, ha valóban súlyosabb a sérülése.

   
  1 x 2
Argentína-Paraguay 1.25 5.30 11.00

Szerda hajnalban Argentína Paraguayt fogadja világbajnoki selejtező mérkőzésen, Cordobában. Az Albicelestének illene javítania, mert bár szoros a selejtezőcsoport állása, Edgardo Bauza fiai csupán az ötödik helyen állnak úgy, hogy az utolsó két mérkőzésen két kínos 2-2 szerepel a nevük mellett Peru, illetve Venezuela vendégeként. A szövetségi kapitánynak azonban nem lesz könnyű dolga, hiszen Lionel Messi után másik csatárzsenijét is nélkülözni lesz kénytelen.

Argentína ebben az évezredben tizenöt mérkőzésből csupán ötöt tudott megnyerni Paraguay ellen!

Sergio Agüerónak vasárnap, Limában sérült meg a vádlija, az viszont egyelőre kérdéses, hogy mennyire súlyos az eset. A Manchester City sztárjára hétfőn orvosi vizsgálatok várnak, ám az előzetes becslések szerint akár több hetet is ki kell majd hagynia.

Ez a lehető legrosszabbkor következett az angol csapatnak, hiszen az Everton és a Southampton elleni bajnokik mellett a Barcelona ellen a BL-ben, a Manchester United ellen pedig a Ligakupában lépnek majd pályára Guardiola tanítványai.

Sergio Agüero és Lionel Messi mellett ráadásul Pablo Zabaleta és Nicolas Otamendi sem léphetnek pályára Cordobában.

[2079412] 2016-10-12 01:30:00 Argentína - Paraguayx;
186573