NFL

Négy csapat már most lemondhat a rájátszástól?!

A statisztikák szerint nem jó ómen az NFL-ben három vereséggel kezdeni a szezont.

Amitől minden csapat retteg az NFL-ben, az a 0-3-as kezdés. Amióta ugyanis ebben a rendszerben bonyolítják le a szezont (1990), csupán három franchise-nak sikerült egy ilyen pocsék rajt után rájátszásba jutnia. 1992-ben a San Diego Chargersnek, 1995-ben a Detroit Lionsnak, illetve 1998-ban a Buffalo Billsnek. 18 éve volt tehát legutóbb, hogy egy 0-3-mal rajtoló csapattal találkoztunk az utószezonban is. 

Idén a Jacksonville Jaguars, a Cleveland Browns, a Chicago Bears és a New Orleans Saints szurkolói lehetnek szomorúak, csapatuk három játékhetet követően győzelem nélkül áll. Különösen meglepő a Jaguárok gyenge szereplése, őket a szezon előtt a honi és a külföldi szakírók is a szezon egyik meglepetéscsapatának tartották, nem mellesleg oldalunkon is többen nekik szavaztak bizalmat, mint az év sötét lova. Főleg a két hazai meccsük miatt lehetnek bosszúsak, a Super Bowlra is esélyesnek tartott Green Bay Packersszel abszolút pariban voltak, és a Baltimore Ravenstől is csak két ponttal kaptak ki. Talán azt a nyomást nem tudták elviselni, hogy a szezon előtt sokkal nagyobb figyelmet kaptak, mint korábban. 

A Barnák és a Medvék teljesen kilátástalan helyzetben vannak, náluk inkább az a kérdés, hogy elkerülik-e a csúfos 0-16-ot. A válasz valószínűleg az igen lesz, de ennél mindkét csapat többen reménykedett a szezon előtt. New Orleansban meg aztán pláne, de hiába erősítették meg a Szentek a védelmüket jó nevekkel, a pályán, gyakorlatban ez nem jelentett előrelépést, az offense pedig ezt nem tudta eddig ellensúlyozni.

A Saints, Bears, Browns triót nyugodtan kivehetjük a pikszisből, egyébként sem ők voltak a csoportjuk esélyesei, az erősebb riválisaik ellen 0-3-ról semmi esélyük. A Jaguarst még nem írnánk le, abban a divízióban egyelőre elég kiegyenlítettek az erőviszonyok, a Tennessee és az Indianapolis is csak egy győzelemmel áll, és egyelőre a Houston sem tudott meglépni.

A négy 0-3-mal kezdő csapat hétvégi meccse:
Kezdés Mérkőzés Odds (TippmixPro)
15:30 Jacksonville Jaguars-Indianpolis Colts 1.95 1.65
19:00 Washington Redskins-Cleveland Browns 1.25 3.25
19:00 Chicago Bears-Detroit Lions 2.25 1.50
22:25 San Diego Chargers-New Orleans Saints 1.45 2.40

A bukmékerek egyébként egyik csapattal sem számolnak már, a    -nál a Jacksonville-re 160-szoros, a New Orleansra 170-szeres, a Chicagóra 290-szeres, míg a Clevelandre 510-szeres pénzt fizetnek.

Ki nyeri a 2016/17-es bajnokságot? - a TippmixPro szorzói
Csapat Odds
New England 4.80
Green Bay 8.75
Pittsburgh 10.25
Seattle 10.75
Denver 11.50
Carolina 13.25
Arizona 14.75
Minnesota 15.25
Kansas City 19.00