Darts

Minden meccsen a favorit nyer?

Szombat délután elrajtol az első darts Bajnokok Ligája, melyen nyolc világklasszis játékos küzd meg a dicsőségrét, illetve 100 ezer angol fontról szóló csekkért.

Egy skót-angol csatával veszi kezdetét az első darts Bajnokok Ligája. A főszereplők a kétszeres világbajnoki címvédő Gary Anderson és a világranglista-nyolcadik Michael Smith lesznek a nyitómeccsen. A mérkőzés pikantériája, hogy a skót klasszis egyik mentoráltja az éppen Smith. Nem lesz ismeretlen a szituáció egyiküknek sem, mert a Premier League keretén belül összemérték már a tudásukat. Akkor Anderson 7-3-ra verte a tanítványát, és komoly meglepetés lenne, ha most más kimenetelű eredmény születne. De biztosra azért nem lehet Anderson győzelmét mondani, hiszen meglehetősen régen, közel egy hónapja játszott legutóbb tétmeccset. 

Az est második mérkőzésén Adrian Lewis és James Wade csap össze. Ha minden a papírforma szerint alakul, akkor ez a meccs rögtön a továbbjutásról dönt, hiszen elvileg Michael Smith-t verik, Gary Andersontól pedig kikapnak. Persze ebben a sportban ez pont nem ilyen egyszerű, de az biztos, hogy nagy a tétje ennek a meccsnek. Nem a legnagyobb cimborák a mezőnyben, jó pár éve volt néhány összetűzésük. Az egymás elleni eredményük 26-19-3 Wade javára, ugyanakkor az elmúlt öt összecsapásuk mindegyikét Lewis nyerte. Ebből kiindulva a kétszeres világbajnok angolnak áll a zászló, de a formáját illetően tehetünk mellé egy kérdőjelet, mert legutóbb augusztus végén Perth-ben láthattuk tétmeccsen. Wade nem tartott ilyen hosszú pihenőt, ő több European Tour-állomáson is megfordult, ahol inkább csak egy-egy jobb meccse volt, de döntőt egyik helyszínen sem tudott játszani. Nagy veréseket nem szoktak kiosztani egymásnak, így az over 16.5 leg jó választásnak tűnik.

A folytatásban a másik csoport két mérkőzésére kerül sor. Elsőként a 16-szoros világbajnok Phil Taylor és Peter Wright lép a tábla elé. Andersonhoz és Lewishoz hasonlóan a stoke-i legenda is beiktatott egy hosszabb pihenőt magának az őszi/téli darts-maraton előtt. Róla sem tudjuk tehát, hogy milyen formát fog mutatni, viszont az extravagáns skót nem tartozik a kedvenc ellenfelei közé. Igaz, hogy 26 meccsükből 17-szer legyőzte, de voltak kifejezetten szoros meccseik is. Wright egyébként a legutóbbi European Tour-versenyen biztató számokat hozott, szóval nem lennénk meglepve, ha megráncigálná az "öreg" nem létező bajszát.

A délutáni etap utolsó ütközetén a világelső Michael van Gerwen és Robert Thornton feszül egymásnak. Papíron ez ígérkezik a legsimább meccsnek, semmi jel nem utal arra, hogy a skót itt meglepetést okozzon. Van Gerwen formájával pontosan tisztában lehetünk, hiszen szeptemberben három tornán tette tiszteletét és mindegyiket behúzta. Biztosra persze a holland sikerét sem szabad venni, hiszen éppen a skót volt az, aki az elmúlt szűk egy évben kétszer is megviccelte.

Darts - Bajnokok Ligája, első csoportkör - a    szorzói
Kezdés Mérkőzés Oddsok
14:30 Gary Anderson-Michael Smith 1.22 3.35
15:20 Adrian Lewis-James Wade 1.60 2.05
16:10 Phil Taylor-Peter Wright 1.35 2.65
17:00 Michael van Gerwen-Robert Thornton 1.04 6.50