Championship

Bravúrtippel próbálkozunk a nap rangadóján

A Newcastle-nek és az Aston Villának is a Premier League-ben lenne a helye, ám most a másodosztályban feszülnek egymásnak.

Egyetlen hatalmas különbség van a Premier League-ből tavaly kiesett két csapat, az Aston Villa és a Newcastle United között: amíg a Szarkák a gyenge szezonkezdet után hamar magukhoz tértek, addig a Villa a hatalmas elvárások ellenére egyelőre botrányosan szerepel a Championshipben. Jöhet a szokásos tipp Rafa Benítez csapatára?

[2259380] 2016-09-24 18:30:00 Aston Villa - Newcastle Unitedx

Roberto Di Matteo fiai immáron hat mérkőzés óta nyeretlenek a másodosztályban, és vészesen közel van a kiesést jelentő zóna. A remek igazolásokat követően a türelem fogytán, amennyiben a Villa gépezete továbbra is akadozik, hamarosan változások állhatnak be a csapatvezetésben.

Ami a Szarkákat illeti, ha nem éktelenkedne az eredménysorban egy vereség a Wolverhampton ellen hazai pályán, akkor tökéletes lenne az élet az iparvárosban. Anitáék két vereséget követően már a harmadik helyen állnak úgy, hogy mindössze hat gólt kaptak a nyolc mérkőzés alatt és a legutóbbi hat győzelmüket úgy aratták, hogy még gólt sem kaptak.

[2259380] 2016-09-24 18:30:00 Aston Villa - Newcastle Unitedx;10

Két igazán tapasztalt, taktikus mester feszül egymásnak, egyáltalán nem számíthatunk sok gólra. A vendégek védelme még úgy is nagyon erős, hogy Anita ezúttal eltiltás miatt nem játszhat, így a gyengélkedő birminghami támadóktól ne várjunk gólokat. Idén már többször is érvényesült a Newcastle win to nil forgatóköynv, amire kellemes oddson fogadhatunk.

hatharom.com-tipp: Vendég és nem szerez mindkét csapat gólt
TippmixPro @3.70
[2259380] 2016-09-24 18:30:00 Aston Villa - Newcastle Unitedx;
209821