NB I

Ki áll talpra az MTK-Diósgyőr meccsen?

Az MTK hétvégén óriási pofonba nézett bele, míg a Diósgyőr hetek óta képtelen nyerni.

Ki áll talpra az MTK-Diósgyőr meccsen? - Fotó: dvtk.eu

A rossz rajtot követően egészen a hétvégéig jól muzsikált az MTK, hiszen sorra gyűjtötte a skalpokat - Videoton, Ferencváros - azonban a kék-fehérek egy igen nagy pofonba néztek bele a Bozsik Stadionban. Szombaton semmi sem sikerült Torghelle Sándoréknak, ráadásul számtalan olyan technikai hibát vétettek, amit a vörös-feketék könyörtelenül kihasználtak.

Az biztos, hogy ha Kanta Józsefék így játszanak szerdán is, akkor még a kiábrándítóan teljesítő miskolciakkal is meggyűlhet a bajuk. Ám a kék-fehérek nem erre készülnek, hanem arra, hogy olyan formát nyújtsanak, mint amivel például másfél hete legyőzték a Ferencvárost.

Kattints a képre a játékért!

Ahogy fentebb is említettük, a Diósgyőr kiábrándító formában van. Július 23-a óta nem tudnak nyerni a bajnokságban a miskolciak, azóta közel két hónap és hét mérkőzés telt el nyeretlenül. Hétvégén azonban legalább már pontot szereztek Horváth Ferenc fiai, hiszen 1-1-es döntetlent értek el a tíz emberrel játszó újonc Mezőkövesddel szemben.

Ha eredményességben nem is, játékban mindenképp előrébb lépett a piros-fehér társaság a Borsodi rangadón, csak rengeteg ziccert hibáztak el Novothny Somáék, aminek köszönhetően a háromból egy pont lett.

A felek győzelmi kényszerben lépnek pályára szerdán, hiszen amíg a hazaiakat kettő, addig a vendégeket egy pont választja a 11., már kiesést jelentő pozíciótól. Ez rányomhatja bélyegét a találkozóra, ráadásul a dunaújvárosi pálya talaja sem lesz százszázalékos, köszönhetően az időjárás viszontagságainak. Mindezek után nem számítunk sok gólra, amit a felek egymás elleni ütközetei is alátámasztanak, hiszen a csapatok utolsó öt közös fellépése alkalmával négyszer is kevesebb mint 2,5 gól született.

MTK-Diósgyőr
hatharom.com-tipp: Kevesebb, mint 2,5 gól
TippmixPro@1.70
[2295187] 2016-09-21 19:00:00 MTK - Diósgyőrx;