Tipp

Itt a bukhatatlan tipp a mészárlás rangadójára?

  • varin

Aligha kell majd attól tartanunk, hogy unalmas kisasszonyfutballt látunk a sevillai rangadón. Itt vér fog folyni!

Évszám Végeredmény Lapok az első 19 percben
2016. Sevilla 2-0 2
2016. Sevilla 4-0 1
2016. Sevilla 2-0 0 (de a 22. és 28. perc között 3)
2015. 0-0 2
2014. Sevilla 2-0 2
2014. Sevilla 3-0 1
2014. Betis 2-0 1

Ha van városi rangadó, amelyre nemigen jellemző a finomkodás, ahol valóban kemény indulatok csapnak össze és ahol valóban sok lapra számíthatunk, az a Derbi sevillano, vagyis a Sevilla és a Betis összecsapása. Ezúttal a felek a Ramón Sánchez Pizjuánban csapnak össze, a vér és verejték pedig garantált... már az első 19 percben!

A fogadóirodák nem véletlenül húzták meg 8,5-nél a lapok határát, az elmúlt években rendre gazdagon megszórták a sporik a derbi főszereplőit. Kiállítás ugyan a közelmúltban talán kevesebb volt, mint a 2012 környékén, ám arról butaság lenne beszélni, hogy a párosítás elkislányosodott. Különösen most van kilátás nagy csontzenére, hiszen a két csapatot két dél-amerikai mester irányítja, márpedig ők aztán tudnak motiválni.

Tippünk most arra irányul, hogy a játékvezető a mérkőzés elő 19 percében legalább egy sárgát kioszt, erre pedig a statisztikák alapján igencsak komoly esély van.

Mint látható tehát, az elmúlt években rendre legalább egy lap kiosztásra került a 20. perc kezdetéig, amikor pedig nem, akkor is néhány minutummal később ordas nagy csontzene kezdődött.

A játékvezető ezúttal az a Javier Estrada lesz, aki két bajnokit kapott ebben az évben és mindkétszer mutatott fel sárgát a számunkra kritikus időpontig, valamint az utolsó hat spanyol bajnokijából négyszer adott sárgát a 19. percig, egyszer a 20. percben mutatta fel a figyelmeztető kártyát, egyszer pedig már a 40. percben pirosat osztott ki.

Mindezek ismeretében szinte biztosak lehetünk benne, hogy nem lesz finomkodás, az első perctől keményen játszanak majd a fiúk, hiszen a Sevillának hazai pályán csak a győzelem elfogadható, a Betis pedig szeretné megtörni borzalmas szériáját a gyűlölt ellenséggel szemben.

hatharom.com-tipp: Az első lap időpontja: 19:00 előtt
Odds: 1.83
Tét: 5/10
Eddig éri meg: 1.70
[2300557] 2016-09-20 22:00:00 Sevilla - Betisx;