Premier League

Újabb nehéz feladat előtt a United

  • Kompany

Két vereség után a feljövőben lévő Watfordhoz látogatnak Mourinhóék, a Tottenham a bajnokságban javíthat. PL-előzetes.

Két vereség után a feljövőben lévő Watfordhoz látogatnak Mourinhóék.

Gödörbe került a Manchester United, hiszen a City ellen elveszített városi derbit követően az Európa Ligában is kikapott. José Mourinho együttese a Feyenoord otthonában adta meg magát, vagyis javítania kell a Vörös Ördögöknek, azonban nem lesz egyszerű a feladatuk, hiszen a formába lendülő Watfordhoz látogatnak. A hazaiak az elmúlt héten szerezték meg első sikerüket, a ligában, méghozzá nem is akárhogy. A West Ham már 2-0-ra is vezetett a londoni meccsen, azonban a Lódarazsak nem adták fel, a szünetig egyenlítettek, majd a második játékrészben kettőt berámolva végül 4-2-re nyerni tudtak. Walter Mazzari együttesének a hét utolsó napján sem lesz vesztenivalója, felszabadultan léphetnek pályára a sárga-feketék, akiknél minden kulcsjátékos bevethető lesz. Ezzel szemben a vendégeknél lesz egy-két hiányzó, de természetesen még így is a manchesteriek a mérkőzés esélyesei. Azonban úgy véljük, hogy a Vörös Ördögök sikerében nincs érték, jobban megéri arra fogadni, hogy mindkét csapat betalál - ami a felek watfordi meccsén szinte mindig összejön -, amire a     1.80-szoros pénzt kínál.

Nagyon úgy fest, hogy a Crystal Palace zsinórban második győzelmét is megszerzi a Premier League-ben, hiszen a londoni csapat ellenfele vasárnap délután a sereghajtó Stoke lesz. A vendégek igen pocsékul teljesítettek eddig, hiszen négyből három meccsüket is elbuktak, utolsó két találkozójukon pedig már gólt sem rúgtak a bajnokságban. A Fazekasoknál továbbra is rengeteg a sérült, így pedig a Sasok óriási lehetőség kapujában állnak. A piros-kékek alaposan megerősítették keretüket az átigazolási hajrában, aminek az egyik jele például a Middlesbrough otthonában aratott múlt heti siker. Noha Alan Pardew is kénytelen nélkülözni egy-két futballistát, a felek jelenlegi formája, a hazai pályán előnye és az egymás elleni eredmények - az utolsó hat közös fellépésükből a londoniak ötöt is megnyertek - alapján egyértelműen a Crystal Palace a meccs favoritja - 1.96 @ Tippmixpro -.

A Tottenham a bajnokságban javíthat.
Csütörtökön az Európa Ligában megszerezte szezonbeli első sikerét a Southampton együttese, a Szentek a Sparta Prahát győzték le 3-0-ra. A piros-fehéreknél tehát átszakadt egy gát, ami jobbkor nem is jöhetett volna, mivel a Premier League-ben négy meccsen mindössze két pontot szereztek, s a hétvégén a kiszámíthatatlan Swansea-val mérkőznek meg. A vendégek eddig felemás produkciót nyújtanak, hiszen az egyik újoncot simán legyőztek, a másiktól simán kikaptak, a bajnok Leicester ellen könnyűnek találtattak, majd múlt héten majdnem elkapták a Chelsea-t. Hullámzó tehát a walesiek produkciója, s nem lennék meglepve, ha ezúttal a hullámvasút aljáról köszönnének vissza, főleg, hogy idegenben nem túl acélosak. A Sotonnak jobb csapata van, a hazai pálya előnye is a piros-fehérek mellett szól, arról nem is beszélve, hogy ez előző szezonban a Szentek könnyedén győzték le oda-vissza a Swansea-t. Mindezek után szerintünk folytatódik a déliek jó sorozata, és a Southampton ezúttal is legyőzi a walesieket - 1.66 @ Tippmixpro -.

Az ötödik forduló zárómérkőzésén a Tottenham a Sunderland gárdáját fogadja. A hazai csapat kezd magára találni a bajnokságban, hiszen egyre jobban játszik, az elmúlt hétvégén például a Stoke otthonában nyert 4-0-ra. Ugyanakkor a Bajnokok Ligája találkozója nem sikerült a londoniaknak, hiszen hazai pályán kaptak ki a Monaco együttesétől 2-1-re. Ám még mindig jobb passzban vannak a hazaiak, mint a vendégek, akik négy bajnokijukból mindössze egyen tudtak pontot szerezni, akkor is csak egyet. A Sunderland a szokásoknak megfelelően idén is nagyon rosszul kezdte a bajnokságot, hétfőn például egy bő tízperces rövidzárlatnak köszönhetően kapott ki 3-0-ra hazai pályán az Evertontól. Mivel David Moyes továbbra is kénytelen nélkülözni néhány kulcsjátékosát, így nagy valószínűséggel kijön a felek közti különbség, és a Tottenham legalább két góllal - 1.80 @ Tippmixpro - legyőzi a Sunderland együttesét.

A Premier League vasárnapi mérkőzéseinek szorzói -    
Mérkőzés 1 X 2
Watford-Manchester United 5.60 3.85 1.56
Crystal Palace-Stoke 1.96 3.25 3.80
Southampton-Swansea 1.66 3.60 5.00
Tottenham-Sunderland 1.31 4.80 9.00





 

2016-09-18;47
209498