Angol foci

Mourinho nem várt helyről kapott éles zrikát

A Manchester United egykori csapatkapitánya és ikonikus alakja szerint Pep Guardiola az igazi "Special One".

Egyelőre álomszerűen alakul Pep Guardiola élete a Manchester City élén, a katalán szakember mind a hét tétmérkőzését megnyerte az Égszínkékek ellen. Az eredmények önmagukért beszélnek, legalábbis Roy Keane szerint, aki meglepő nyilatkozattal állt elő. 

"Két edző vanManchesterben, Mourinho azt mondja, ő a Special One, de számomra Guardiola az" - mondta a Manchester United egykori csapatkapitánya. "Láttunk már hasonló rajtot a City-től, ám idővel a levették a lábukat a gázpedálról, de nem vagyok benne biztos, hogy Guardiolával is megtörténik majd ez".

Az írek egykori középpályása szerint Guardiolát az sem kezdi majd ki, hogy a City két korábbi alapemberét, Joe Hartot és Yaya Touérét is száműzte illetve száműzi a csapattól. "Bár azt mondta, hogy ő egy olyan edző, aki szereti a kihívásokat, Joe Hart és Touré esetében nem sokat szórakozott. Nem szeretnék újat húzni vele" - fogalmazott Keane. 

A Manchester City szerdán 4-0-s győzelmet aratott a Borussia Mönchengladbach ellen a Bajnokok Ligája első fordulós mérkőzésén, hétvégén pedig 2-1-re legyőzte a Manchester Unitedet az Old Traffordon. Ezek után hétvégén a Bournemouth legyőzése nem okozhat gondot, de ezt a bukik is így gondolják, hiszen mindössze 1.26-os szorzót kínálnak a City-re. 

Manchester City#eng-manchester_city#5
[2252227] 2016-09-17 16:00:00 Manchester City - Bournemouthx;
209498