US Open

Jól fizet, ha Wawrinka ismét megtréfálja Djokovicsot!

Az amerikai nyílt teniszbajnokság férfi döntőjében Novak Djokovics és Stan Wawrinka méri össze a tudását.

Jelenleg ennél jobb párosítást egy Grand Slam-döntőbe nehéz elképzelni. A világelső Novak Djokovics és a harmadik kiemelt Stan Wawrinka az elmúlt három esztendőben öt major tornán találkozott és ebből négy alkalommal döntő szettben dőlt el a győztes kiléte. Az előjelek arra utalnak, hogy most is valami hasonlóra számíthatunk.

Az egymás elleni mérlegük 19-4-es szerb fölényt mutat, de pont ez az a rivalizálás, ahol ennek semmi jelentősége. Legalábbis egy Grand Slam-tornán, ott ugyanis, mint említettük az utóbbi időben csak szoros meccseket vívtak, amiből kettőt ráadásul a svájcinak sikerült megnyernie. Ezzel gyakorlatilag két GS-címtől ütötte el Djokovicsot, amiből legfájóbb a tavalyi Roland Garros volt. A belgrádi klasszisnak Wawrinka a rémálma, sokkal jobban örült volna neki, ha Andy Murray jut be a fináléba. 

Ki nyeri a döntőt?
Novak Djokovics Stan Wawrinka
TippmixPro @ 1.30 TippmixPro @ 3.00

A tavalyi párizsi meccsükön ellentmondást nem tűrően teniszezett Stan, és látva az eddigi formáját, benne van a kezében, hogy most is valami hasonló teljesítménnyel rukkol elő. Ilyenkor Djokovics is tehetetlen, hiszen ütőerőben nem tudja felvenni a versenyt. De elképzelhető, hogy most űrteniszre sem lesz szükség a svájcitól, déli szomszédunk ugyanis nem mutatott olyan nagyon meggyőző formát az elmúlt szűk két hétben. Hatalmas szerencséje volt, hogy a legtöbben feladták ellene, könnyen lehet, hogy ha belebotlott volna egy jó formában lévő játékosba, akkor elvérzett volna, mint Wimbledonban vagy az olimpián. Persze nem szeretnénk leírni Djokovicsot, mert nyert ő már nem egy tornát úgy, hogy a döntő előtt kicsit halványabban ment neki. Igazán nagy teszt elé nem állította senki, így biztosra nem is lehet kijelenteni, hogy most csak ennyi van benne. 

Mindenesetre a bukmékerek is úgy látják, hogy Nole most verhetőbb formában van, a szokottnál magasabb, 1.30-as oddsot adnak a győzelmére. De még így is inkább a másik oldal, Wawrinka háromszoros pénzért éri meg jobban. Ha a klasszikus öt szettet hozzák, az a tétünk 3.15-szörösét hozza vissza a    -nál. 

Taktikailag egyébként nagy újdonságokra nem kell számítani. Úgy ismerik már egymást, mint a saját tenyerüket. New Yorkban is kétszer találkoztak korábban, itt is játszottak döntő szettes ütközetet. Wawrinka lesz az agresszor, és nagyjából azon áll vagy bukik a győzelme, hogy a fontos labdamenetekben eltalálja-e a pályát. Szerintünk megint megvicceli Djokovicsot, akárcsak tavaly a Roland Garros-döntőben.