NB I

Ki-ki meccsre van kilátás Gyirmóton

  • Kompany

Amely csapat elbukja a Gyirmót-Diósgyőr mérkőzést, az óriási bajba kerülhet.

Ki-ki meccsre van kilátás Gyirmóton.

Eddig keretbe foglalható a gyirmótiak élvonalbeli produkciója, hiszen két döntetlent követően négyszer kaptak ki a sárga-kékek, amit egy remivel zártak le. Urbányi István együttese tehát mindössze három pontot gyűjtött hét forduló alatt, amivel utolsó a nyugati együttes. Ami még ennél is nagyobb aggodalomra ad okot, hogy a kisalföldiek támadósora nagyon gyenge, ötször gólt sem rúgott, s egyébként is mindössze három találatig jutott. A gárda védekezésével is vannak problémák, hiszen átlagosan meccsenként két találatot kapnak a hazaiak, ami borzasztóan magas szám.

A háromhetes szünet tehát jól jött a Gyirmótnak, volt ideje a csapatnak, hogy rendezze sorait, azonban a másodosztályú Puskás Akadémia ellen 2-0-s vereséget szenvedett az együttes edzőmeccsen, vagyis úgy tűnik a problémák nem oldódtak meg. A hazaiaknak az átigazolási szezon hajrájában sikerült igazolnia, de nagy kérdés, hogy a megszerzett játékosok tényleges erősítést jelentenek-e a klub számára.

Kattints a képre a játékért!

Ha a gyirmótiak védelmét gyengének neveztük, akkor a diósgyőrieké csapnivaló, hiszen a vendégek kapták eddig a legtöbb gólt a szezonban, szám szerint 17-et. Pedig milyen jól rajtolt a DVTK, hiszen a Videotont és az Újpestet könnyedén legyőzte, ám azt követően négy nagyarányú vereség csúszott be, majd a Vasas elleni döntetlennel vonultak pihenőre a miskolciak.

Volt ideje rendezni sorait Horváth Ferencnek, de az semmiképp sem ad okot bizakodásra, hogy bő egy hete hazai pályán 3-0-ra kapott ki a Diósgyőr a másodosztályú Balmazújvárostól felkészülési mérkőzésen.

"Volt egy kis időnk, aminek köszönhetően rendezni tudtunk pár dolgot. Elsősorban erőnléti dolgokról tudunk beszélni, taktikáról nehéz, mert szinte a komplett középpályánk ma jött meg. Amit elterveztünk, azt megcsináltuk. Egy olyan mérkőzésre számítok hétvégén, ahol a Gyirmót azt fogja gondolni, hogy kit verjen meg, ha nem a Diósgyőrt. Én abban bízom, hogy az én csapatom azt fogja gondolni, hogy kit verjen meg, ha nem a Gyirmótot. A három pontért utazunk, amire nagyon nagy szükségünk van most. Megalkuvás nélküli játékot szeretnék látni." - nyilatkozta Horváth Ferenc a dvtk.eu-nak.

A vendégek szakvezetője is felvette, kit győzzön le a Gyirmót, ha nem a Diósgyőrt, és kit győzzön le a miskolci csapat, ha nem a kisalföldieket? Mi is ezen a véleményen vagyunk, ez egy tipikus hatpontos, megjósolhatatlan mérkőzés, hiszen mindkét fél olyan mély gödörben van, hogy bármi megtörténhet szombaton. Az eredménykényszer biztosan rányomja bélyegét a találkozóra, s egyébként is a támadósorok formán kívül vannak, így pedig nem számíthatunk gólzáporra, ezért szerintünk a mérkőzésen maximum két találat születik majd.

Gyirmót-Diósgyőr
hatharom.com-tipp: A mérkőzés góljai 2,5 alatt
TippmixPro@1.80
[2295176] 2016-09-10 17:00:00 Gyirmót - Diósgyőrx;