A brazil bajnokság 23. fordulójában egy nagy múltú rangadót, a Botafogo-Fluminense találkozót is rendeznek. Mindkét csapat a középmezőnyben foglal helyet, a Botafogo a 11., a Flu pedig a 8. helyen áll a tabellán, a két együttes között öt pont a különbség. A formákat tekintve szinte azonos a két fél mérlege, hiszen a legutóbbi öt fordulóban 10 illetve 9 pontot sikerült gyűjteniük.
Talán éppen emiatt gondolkozhatnak sokan úgy, hogy a magyar idő szerint szerda este 9 órakor kezdődő találkozón megosztoznak a pontokon a csapatok. A adatai szerint ugyanis a mérkőzésre végkimenetelére érkező tétek 70 százaléka a döntetlenre esett, amire 3.00-as oddsot az iroda.
A két csapat egymás elleni meccseire nem igazán jellemző egyébként a döntetlen, komoly presztízsharc lévén a felek nagy csatákat vívnak egymással. Vélhetően a fogadók a magas szorzó miatt döntöttek az X mellett, kérdés vajon kifizetődik e.