Magyar válogatott

Hemingway odamondott Storcknak

A Budapest Honvéd tulajdonosa szerint, ha a magyar csapat nem veri meg Feröert legalább 3-4 góllal, a német szövetségi kapitánynak szednie kell a sátorfáját.

Új bejegyzéssel jelentkezett George F. Hemingway blogján, amelyben többek között a magyar válogatott kedd esti mérkőzésével is foglalkozott. A Budapest Honvéd tulajdonosa szerint a világranglista 135. helyén álló Feröer-szigetek csapata ellen kötelező a győzelem, épp emiatt nem érti, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány miért úgy vezette fel a mérkőzést, ahogy tette. 

"Meghökkenve olvastam Berndt Storck szövetségi kapitány előzetes apológiának is beillő kijelentéseit a Feröer-szigetek elleni válogatott mérkőzés kapcsán. Hogy abszolút világosan lássunk, a feröeri csapat egy lelkes amatőrökből, hentesekből, pékekből és rendőrökből álló kis csapat a világranglista 135. helyén. Ha ezt a csapatot a magyar válogatott nem győzi le legalább 3-4 góllal, akkor a kapitánynak vissza Németországba pályaedzőnek, a játékosoknak pedig egy „szégyellem magam” táblát a nyakukba. Szóval ez a mérkőzés annyira egyértelmű" - írta Hemingway blogján

Az Európa-bajnokságra a magyar válogatottal 44 év után kijutó német szakember viszont más véleményen van, mint azt több sajtótájékoztatón is elmondta, egy rendkívül nehéz találkozóra számít kedden este. Bernd Storck az év mérkőzésének titulálta a mérkőzést, kiemelve a nehéz körülményeket valamint a játékosok nem feltétlenül elégséges fizikai állapotát. 

Hogy végül igaza lesz-e Hemingway-nek vagy Storcknak lesz e igaza, az hamarosan kiderül. Aki egyébként a kispesti klubvezető véleményével ért egyet, az nagyot szakíthat, hiszen a    -n 3.75-ös szorzóval fogadhatunk arra, hogy a magyar válogatott legalább háromgólos különbséggel legyőzi a feröerieket. 

[2059297] 2016-09-06 20:45:00 Feröer-szigetek - Magyarországx;5
[2059297] 2016-09-06 20:45:00 Feröer-szigetek - Magyarországx;