Női kézilabda

Komoly célok a Fradinál - mit szól ehhez a Győr?

Az NB I megnyerése vagy a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutás a célja az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának, míg a Ferencváros férfi együttesének egyértelműen az élvonalba jutást tűzte ki feladatul a klubvezetés.

Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója a zöld-fehér klub hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, olyan terhet nem szeretnének a női csapatra tenni, hogy mindent meg kell nyernie, ahol elindul, de az NB I-ben és a Magyar Kupában el kell jutni a fináléig, a BL-ben pedig a nyolc közé. Ugyanakkor Jeney Zsolt Ákos, a női szakosztály vezetője elmondta: céljuk, hogy megnyerjék a hazai bajnokságot vagy a BL-ben jussanak el a Final Fourig.

Elek Gábor, a női együttes vezetőedzője jelezte: három válogatott játékost sikerült igazolniuk, Kovacsics Anikó, Bíró Blanka és a holland Danick Snelder is náluk folytatja, továbbá jó előjelnek tartja, hogy hat saját nevelésű fiatal is lehetőséget fog kapni a szezonban. "A magyar mezőnyben egy, a nemzetköziben pedig négy-öt erősebb csapat van nálunk, de szeretnénk előrelépni az előző idényhez képest" - jegyezte meg Elek Gábor.

Amíg az Elek Gyula Aréna felújítása tart, addig a csapat idegenben lép pályára az NB I-ben, míg a BL-ben a tervek szerint a Syma Csarnokban fogadja a riválisokat.

A bajnok Győrtől érkezett Kovacsics Anikó elmondta, jól sikerült a felkészülésük, jól halad a munka. A játékos a hétvégi Elek Gyula Emléktornán megsérült, de reméli, hogy nincs komoly baja.

A Bajnokok Ligája végső győztesét illetően már tudunk fogadni a    -n. A legnagyobb esélyesnek a Győri ETO-t vélik a bukmékerek, utána a Buducsnoszt Podgorica mad a Vardar Szkopje következik. A címvédő Bukarest újabb BL-győzelme már 8-szoros pénzt fizetne, míg a Ferencváros végső sikere pénzünk 32-szeresét érné. 

KI NYERI A NŐI KÉZILABDA BL-T?    
Győr 3.15
Buducsnoszt 3.35
Vardar 4.65
Rosztov 6.00
CSM Bukarest 8.00
FTC 32.00