Átigazolás

Még a végére odapörkölt egy hatalmasat a Fradinak a rivális

  • varin

Fiola Attila szerződtetésével teljes lett a Videoton kerete. A válogatott hátvéd három évre kötelezte el magát.

Az utolsó pillanatokra is jutott egy brutális átigazolás a Videotonnál, amely az utolsó napokban sorra szerződtette a nagyobbnál nagyobb neveket. A Puskás Akadémia válogatott védője, Fiola Attila 2019-ig kötelezte el magát a piros-kék együtteshez.

"Nagyon örülök, hogy mostantól a Vidi játékosa lehetek. Hosszú távon az a célom, hogy bajnoki címet ünnepelhessek a Vidivel, és a nemzetközi porondon is szép sikereket szeretnék elérni“ - nyilatkozta Fiola Attila a vidi.hu-nak.

"Fiola Attilát úgy gondolom, hogy egy szurkolónknak sem kell bemutatni, hiszen személyében a magyar válogatott egyik alapemberével erősödtünk. Ismét nőtt a versenyhelyzet a kereten belül, ez elengedhetetlen a fejlődéshez, ráadásul az átigazolási időszak még nem ért véget. Érkezésével tovább gyorsul az eddig is gyorsnak, dinamikusnak mondható csapatunk, képességeivel pedig nem csak magyar-, hanem nemzetközi szinten is hozzásegítheti a klubot ahhoz, hogy elérjük a céljainkat" - dicsérte legújabb szerzeményét a sportigazgató, Kovács Zoltán.

Fiola a pályafutását Pakson kezdte és 2015-ben szerződött Felcsútra. Az Eb-t is megjárt hátvéd az utóbbi években stabil kerettag a nemzeti tizenegyben és az egyik legjobb magyar bekknek tartják.

A 26 éves játékos Székesfehérvárra szerződése azért is különösen pikáns, hiszen korábban állítólag a Ferencváros is szerette volna őt megszerezni.

A megerősített Videoton a bajnoki szünet első meccsén a remek passzban lévő Haladás fogadja majd.

[2295172] 2016-09-10 17:00:00 Videoton - Haladásx;
209575