Magyar foci

Csak a különbség lehet a kérdés U21-eseink selejtezőjén

  • hatharom.com

A magyar U21-es válogatott csütörtökön Gyirmóton fogadja Liechtensteint az Európa-bajnoki selejtezősorozat 8. fordulójában.

Fotó: mlsz.hu

A felnőtt válogatott mellett az U21-es csapatra is tétmérkőzés vár: a korosztály legjobbjai Gyirmóton lépnek pályára Liechtenstein ellen, Európa-bajnoki selejtezőn. A korábbi szövetségi edző, Robert Kilin távozását követően a magyar U21-es válogatott csoportjában jelenleg a negyedik helyen áll. A csapat csütörtökön játszik Eb-selejtezőt Liechtenstein ellen, majd öt nappal később Lengyelországban lép pályára felkészülési mérkőzésen. A zárásához közeledő Eb-selejtezősorozat előttünk álló mérkőzésén, és az azt követő felkészülési találkozón az eggyel fiatalabb generációt vezető Michael Boris szövetségi edző irányítja a válogatottat. 

A keretbe ismét meghívót kapott a Vasas jobbhátvédje, az U20-as világbajnokságot is megjárt, korábbi A-válogatott kerettag Osváth Attila, aki súlyos sérülést követő hosszú kihagyása után tért vissza nemrégiben a pályára. A Videoton FC-ben remek teljesítményt nyújtó, és az idei szezonban alapemberré váló Géresi Krisztián is meghívót kapott – pályafutása során először. 

Légiósaink közül a Palermo duója, Balogh Norbert és Sallai Roland sérülésük miatt kihagyják a találkozót,  Mervó Bence, Forgács Dávid és Tamás Krisztián viszont ott van a keretben. 

1X2    
Magyarország U21 Döntetlen Liechtenstein U21
TippmixPro@1.02 TippmixPro@9.75 TippmixPro@23.00

Liechtenstein válogatottja 7 forduló után 0 ponttal és 0-25-s gólkülönbséggel áll a 4-es csoport utolsó helyén. Ennek megfelelően a magyar csapat szorzója háromesélyben gyakorlatilag semmit nem fizet. A mieinknek viszont nagyon fontos a három pont, mert így abban az esetben matematikailag még lehet esélye a 2. hely elcsípésére. 

A két csapat fordított felállásban meglehetősen egyoldalú találkozót vívott egymással, a mieink szeptemberben 6-0-s győzelmet arattak. Azon a meccsen Prosser Dániel duplázni tudott és betalált Márkvárt Dávid és Forgács Dávid is. 

A magyar U21-es válogatott kerete
Kapusok: Banai Dávid (Újpest FC), Demjén Patrik (MTK Budapest), Horváth Dániel (ETO FC Győr)
Védők: Bobál Dávid (Budapest Honvéd), Forgács Dávid (Ancona), Lenzsér Bence (Paksi FC), Nemes Milán (DVTK),Osváth Attila (Vasas), Polgár Kristóf (Swietelsky Haladás), Szilvási Péter (DVSC), Szivacski Donát (Vasas), Tamás Krisztián (Spezia Calcio)
Középpályások: Ádám Martin (Vasas), Berecz Zsombor (Vasas), Cseke Benjámin (Újpest FC), Gera Dániel (MTK Budapest), Madarász Márk (GyirmótFC), Márkvárt Dávid (PAFC)
Támadók: Géresi Krisztián (Videoton FC), Holander Filip (Budapest Honvéd), Mervó Bence (Slask Wroclaw) , Prosser Dániel (Budapest Honvéd) , Varga Szabolcs (MTK Budapest), Zsótér Donát (Újpest FC)
177268
[1942391] 2016-09-01 20:00:00 Magyarország U21 - Liechtenstein U21x;