Átigazolás

Nikolics csapattársa lett a Fradi fiatalja

  • ivan

A Legia Varsó leigazolta a Ferencváros 21 éves középpályását, Nagy Dominikot.

A transzfert egyelőre hivatalosan még nem jelentették be, de több lengyel portál is lehozta a hírt, miszerint a Nagy Dominik 2017. január 1-étől a lengyel bajnokhoz csatlakozik. A weszlo.com és a legionisci.com szerint a Legia játékosmegfigyelőinek vezetője a nyáron több alkalommal is Budapesten járt, ám azt eddig nem lehetett tudni, hogy ki volt a kiszemelt. Ez egybecseng a magyar sajtóban megjelent híresztelésekkel. 

Nagy Dominik Nagy Ádám eligazolásával és Pintér valamint Gera Zoltán sérülése miatt az idei szezonban már kulcsszerepet kapott Thomas Doll vezetőedzőtől. A 21 éves játékos személyében tehát értékes játékosát veszíti majd el a Fradi, amely a napokban dél-koreai válogatott támadó középpályást igazolt.

A címvédő Ferencváros 7 kör után jelenleg a második helyen áll az OTP Bank Ligában, a következő fordulóban pedig az MTK ellen vív "örökrangadót". A    -n már fogadhatunk is a találkozóra, nem meglepő módon a zöld-fehérek számítanak a mérkőzés esélyeseinek. 

[2295174] 2016-09-10 17:00:00 MTK - Ferencvárosx;
209575