Bajnokok Ligája

Erre nem tudtunk felkészülni - Spalletti

  • varin

A Roma szezonja csődbe ment, a Farkasok hatalmasat égtek hazai pályán. Spalletti magát mentegette.

Nem akármilyen mérkőzést vívott egymással a Roma és a Porto kedden este. A portugálok bár hazai pályán csak 1-1-et játszottak a Romával, az olasz fővárosban aztán gáláztak és 4-1-es összesítéssel jutottak tovább. Ez persze nem is akkora csoda, hiszen a Farkasok a 180 perc alatt összesen három kiállítást szenvedtek el, amely végleg megpecsételte a sorsukat.

"Elveszítettünk egy nagyon-nagyon fontos meccset, ami a teljes szezonunkat meghatározza. Most nem tehetünk mást, el kell fogadnunk a szituációt.

Nem tartottuk meg a labdát, pedig erre kértem a játékosokat. Nem voltunk szervezettek, különösen a kiállítás után játszottunk zavarodottan. Sajnálom a piros lapokat, mert tavaly éppen az volt az egyik erősségünk, hogy mindig 11 emberrel fejeztük be a mérkőzést, esélyt sem adtunk a bíróknak arra, hogy kiállítsanak tőlünk valakit. Most azonban túl sok labdát veszítettünk, amely a Portót egyre magabiztosabbá tette, a kiállítás és a gól után pedig minden széthullott. Egyszerűen megengedhetetlen, hogy egy párharcot úgy játsszunk le, hogy mindkét mérkőzésen 40 perc után már emberhátrányban vagyunk.

Teljesen új volt számomra ez a szituáció, mert nem szoktam ilyen helyzetbe kerülni. Kemény szabályaink vannak, nem tűrjük, ha valaki butaságot csinál, és ezzel veszélybe sodorja a csapatot. Balszerencsénk volt, mert tapasztalt játékosokat szórtak ki, de például Vermaelen is csak három napja volt a csapattal, amikor az első meccsen pirosat kapott.

Sajnos nem gondoltuk, hogy ez lesz, nem tudtunk rá kellően felkészülni" - mentegette magát Luciano Spalletti.

A Roma tehát mindössze az Európa Ligában folytathatja, ami hatalma csalódás a fanatikusok számára. A szurkolók főleg az "örök vesztes"-nek titulált Spallettit hibáztatják, akinek tényleg össze kell szednie a csapatát, mert egy esetleges gyengébb félszezon könnyen az állásába is kerülhet.

2016-08-23;42
2016-08-24;42