NB I

Vidéken és a fővárosban is rangadót rendeznek, Miskolcon az éllovas

A Ferencváros dolga ezúttal könnyű lesz, de simán nyerhet a Honvéd is. Vajon marad első helyen a Vasas?

Négy sima, két fordított - ez a 6. forduló mérlege az OTP Bank Ligában. A két meglepetés azonban valóban elég nehezen tippelhető erdmény volt, hiszen az edzőváltás után lévő Debrecen 4.30-as szorzóért kapott ki hazai pályán a Haladástól, míg az MTK-Videoton 2-ese az utóbbi hetek egyik legnépszerűbb tippje volt a fogadók körében. Mégis a fővárosiak nyertek 3.50-ért. De vajon hol lesz meglepetés hétvégén?

   
  1 x 2
Honvéd-Gyirmót 1.66 3.45 5.20
Haladás-Paks 1.96 3.35 3.65
FTC-Mezőkövesd 1.23 5.50 11.00
Diósgyőr-Vasas 2.80 3.20 2.42
Újpest-MTK 1.91 3.40 3.75
Videoton-Debrecen 2.11 3.25 3.30

Jól tartotta magát a Gyirmót FC a Fradi ellen, ám ez csak egy sovány vereségre volt elég hazai pályán. Az egyetlen továbbra is nyeretlen csapatnak lassan el kell indulnia felfelé, mert kezd aggasztó lenni számukra a helyzet. A Honvédnál három veretlen mérkőzést követően becsúszott egy fiaskó a Vasas ellen, de látva a piros-kékeket idén, ez talán nem is akkora meglepetés. Marco Rossi mester elégedetten értékelte csapata játékát, így joggal gondolhatjuk, hogy az újonc ellen meglesz a három pont hazai pályán. Érdekesség egyébként, hogy nagy eltérés van az oddsokban a magyar buki és a külföldi irodák között - a     inkább a hazai sikert favorizálja, míg külföldön az x2 szorzója az alacsonyabb.

Nincs éppen szerencsés szezonja Horváth Ferenc Diósgyőrjének, hiszen hol az első perces, hol az utolsó perces gólok okozzák a vesztüket. Ha egy meccs csak 70 percig tartana és a 10.-ben kezdődne... No, de ennyi ha nincs a futballban, így a miskolciaknak lassan le kell számolniuk démonaikkal. Márpedig a Vasas ellen az elmúlt években remekül ment nekik, hiszen az utolsó hat alkalommal a piros-fehéreknél landolt a három pont. Tavaly például kétszer is nyerni tudtak Bognárék Angyalföldön, így most annak ellenére sem reménytelen a DVTK helyzete, hogy négy vereség után fogadják az 5-0-1-gyel álló listavezetőt. Itt is nagyon érdekes különbségek vannak, hiszen a neten a DVTK a favorit, míg a    -nál a Vasas.

Hét meccs döntetlen nélkül - ez a Paks és a Haladás egymás elleni mérlege az elmúlt években. A két zöld-fehér csapat közül inkább a Haladás van jó formában, öt meccs óta veretlenek, legyőzték az MTK-t, a DVTK-t és a Debrecent is, míg a tolnai gárdai a 80. perc után fordítva győzött a miskolci csapat ellen. Teljesen háromesélyes mérkőzés, olyannyira, hogy a Paks az utolsó négy szombathelyi találkozójából hármat is megnyert. De a helyszín most Sopron lesz.

Hiába várta mindenki, hogy az MTK újabb vereséget szenved el, a Videoton elleni győzelmükkel megkezdték a menekülést Kantáék. Most azonban Újpesten egy újabb nagyon nehéz feladat vár rájuk, hiszen a lilák négy meccse nem veszítettek pontot. Tavaly a kék-fehérek lehozták veretlenül a párharcot, ám most inkább a hazaiknak áll a zászló, különösen azt tekintve, hogy az Újpest nem csak jó eredményeket hoz, de jól is játszik.

A biztató rajt után három vereségnél tart már a Mezőkövesd, ráadásul a négy lőtt gól sem túl biztató hat meccs alatt. Mint azt Pintér Attila elmondta, ha nem találnak kaput, akkor aligha lőnek majd gólt. Nos, ilyen előjelekkel a bajnokesélyes Ferencvároshoz utazni sosem jó. A zöld-fehérek igencsak hektikusan teljesítenek, de a Gyirmót ellen már legalább a játékra nem lehetett panasz, igaz, a győzelem csak soványkára sikeredett. Kisebb csoda lenne, ha a borsodiak pontot szereznének a Groupamában, de azért az 1.25-1.30-as szorzóért ne rohanjunk nagyon.

Teljesen megjósolhatatlan rangadó vár a 21. század két legsikeresebb vidéki csapatára. A Videoton és a Debrecen is 1-0-s vereséget szenvedett az előző fordulóban, olyan meccsen, ahol kötelező lett volna a győzelem. Mindkét gárda játéka kritikán aluli volt, így a javítás most kötelező lenne. A Debrecennél továbbra is sérülések nehezítik Leonel Ponets dolgát, mind a középpályán, mind a csatársorban kulcsjátékosokat nélkülöz a Loki. A Videoton az utolsó négy bajnokit behúzta a Debrecen ellen, döntetlen pedig emberemlékezet óta nem született ebben a felállásban. Most is a hazaik három pontja a valószínűbb.

2016-08-20;212
209575

 

Kattints a képre a játékhoz!