Magyar válogatott

Három Vasas-játékos Storck keretében

Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön kijelölte azt a tizennyolc fős keretet, amely hétfőtől egyhetes összetartáson vesz részt Telkiben.A nemzeti együttes a világbajnoki selejtezősorozat szeptember 6-i rajtjára készül. Az első ellenfél a Feröer-szigetek lesz Tórshavnban.

A magyar szövetség honlapjának csütörtöki beszámolója szerint hétfőn a keret Magyarországon szereplő játékosai kezdik meg a munkát Telkiben néhány olyan labdarúgóval, akik az elmúlt időszakban mutatott teljesítményükkel hívták fel magukra a német szakvezető figyelmét. A második héten csatlakoznak a kerethez a légiósok, ekkor már csak a feröeri mérkőzésen számításba vett labdarúgók készülnek majd Telkiben.

Storck elmondta, az első heti összetartás intenzív munkával, fizikai tesztekkel, felmérésekkel telik majd, az edzőtábor utolsó napján pedig egy tesztmeccs zárja a programot, az ellenfél a szeptember 1-jei, Liechtenstein elleni Eb-selejtezőjére készülő U21-es válogatott lesz. A szakember hozzátette, az újonnan behívott játékosok mostani kerettagsága nem jelenti azt, hogy máris a tétmeccsekre készülő nemzeti csapat tagjának érezhetik magukat, de ebben a pár napban esélyük lesz egy lépéssel közelebb kerülni a válogatotthoz. 

"A behívott játékosok mindegyike bizonyított már valamilyen formában, néhányan aktuális jó teljesítményükkel, mások képességeikkel hívták fel magukra a figyelmet. Szeretnék mindenkiről pontosabb képet kapni, a fizikai tesztek eredményei mellett közvetlen tapasztalatot gyűjteni személyiségükről, képességeikről egyaránt. A keret tagjainak lehetőségük nyílik arra, hogy megmutassák, a közeli vagy távolabbi jövőben helyet követelhetnek maguknak a válogatottban" - fogalmazott Storck, aki elárulta, a jövő pénteki edzőmeccset követően a játékosok egy része az U21-es kerethez csatlakozik, míg a Feröer-szigetek elleni közvetlen felkészülést megkezdő keret tagjai - a légiósokkal kiegészülve - egy pihenőnap után, vasárnap folytatják a munkát.

[2059297] 2016-09-06 20:45:00 Feröer-szigetek - Magyarországx;

Storck köszönetet mondott a kluboknak, hogy korábban kezdheti a felkészülést a fontos vb-selejtezőre, mert ez lehetőséget ad arra, hogy új játékosok is bizonyíthassanak Telkiben. A német tréner kérésére megváltozott az OTP Bank Liga programja, beiktattak egy hétközi fordulót, ezáltal a jövő hétvégén nem lesz játéknap, s így már a hét elején megkezdődhet a válogatott felkészülése.

A mostani keretben hét olyan játékos szerepel, akik ott voltak a nyári Európa-bajnokságon nyolcaddöntős együttesben, hat olyan fiatal is van a névsorban, akik még szerepelhetnek az U21-es korosztályos válogatottban, de érkeznek Telkibe abszolút újoncok is, mint például a diósgyőri Bognár István és a kispesti Eppel Márton. 

Magyarország a 2018-as, oroszországi vb egyetlen olyan európai selejtezőcsoportjában szerepel, amelyben három Eb-nyolcaddöntős gárda van. Az Európa-bajnok Portugália mellett Svájc, a Feröer-szigetek, Lettország és Andorra lesz a magyarok ellenfele. A kilenc csoportból az elsők jutnak ki, míg a nyolc legjobb második pótselejtezőt játszik majd a részvételért.

A magyar labdarúgó-válogatott összetartásának kerete
kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Kovácsik Ádám (Videoton FC)
védők: Baki Ákos (MTK Budapest), Botka Endre (Budapest Honvéd), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Hangya Szilveszter (Vasas), Korcsmár Zsolt (Vasas), Korhut Mihály (Debreceni VSC), Lang Ádám (Videoton FC)
középpályások: Bognár István (Diósgyőri VTK), Csiki Norbert (Gyirmót FC), Elek Ákos (Diósgyőri VTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Kovács István (Videoton FC), Nagy Dominik (Ferencváros), Vida Máté (Vasas)
csatárok: Böde Dániel (Ferencváros), Eppel Márton (Budapest Honvéd)
1X2    
Feröer-szigetek Döntetlen Magyarország
TippmixPro@8.50 TippmixPro@5.10 TippmixPro@1.31

Kattints a képre a játékhoz!