Riói olimpia

Felszabadultan játszhat a női pólóválogatott

  • hatharom.com

Az olimpiai címvédő, toronymagas favorit amerikai csapat ellen elődöntőznek Bíró Attila lányai.

Felszabadultan játszhat a női pólóválogatott.

Óriási bravúrt hajtott végre a magyar női vízilabda-válogatott az ausztrálok elleni negyeddöntőben, hiszen nem elég, hogy az óceániak voltak az esélyesebbek, Bíró Attila tanítványai 1-5-ről felállva ejtették ki esélyesebb ellenfelüket. Antal Dóráéknak különösen a második játékrészben ment jól, s ha egy kis szerencséjük lett volna, akkor már a rendes játékidőben eldönthették volna a találkozót. A kihagyott lehetőségeknek köszönhetően viszont büntetőkre került sor, ahol a mieink valamennyi ötméteresüket gólra váltották, míg Kasó Orsolya az egyik ausztrál lövőt megbabonázta, aki kapufát lőtt, így pedig a magyar csapat jutott a legjobb négy közé, vagyis sikerült visszavágni Ausztráliának a korábbi olimpiákon elszenvedett vereségekért.

„Többször rángattuk ki magunkat a gödörből. Nem csak azért örülök, mert bejutottunk az olimpián a négybe, ami fantasztikus dolog, hanem azért is, mert valljuk be, közel sem tökéletes játékkal tettük, ami jelzésértékkel bír. Nem játszottunk jól, ennél tudunk sokkal jobban vízilabdázni, viszont amit a nézők is láthattak, olyan mentális erő van a csapatban, ami igazán példaértékű. A felzárkózásban benne volt nyilván a kapuscsere, a játékosok forgatása, hiszen nem mindenkinek ment, Barbi elkapta a fonalat a második félidőre, szóval több szempontból is csapatmunka volt a büntetőkkel kiharcolt győzelem. A második félidőben többet játszottunk szorost, ami az elején nem ment annyira, illetve megleptek aztán bennünket a zónánkban is, nem arról húzódtunk be, akiről kellett volna. Sajnáltam Edinát, nem volt könnyű neki. A második félidőben több szorost akartunk játszani, abból kiállni olyan zónákba, amelyekről le tudunk fordulni, sikerült is. A védekezés jobb lett, ők fáradtak, mindent egybevetve valóban fizikálisan kezdtünk föléjük nőni. Az amerikaiak elleni csoportmeccsen sem volt fizikális problémánk, szóval vannak biztató jelek. Lehet, hogy az amerikai válogatott is tud még jobban játszani, de a magyar sokkal, az biztos. Mondtam a lányoknak, hogy eufóriát szeretnék, hasonlót, mint ami az Európa-bajnokságon volt - úgy látom, ez meg van! Ez a kiszenvedett siker adhat egy olyan pluszt, ami felszabadultabb játékot hoz az amerikaiak ellen, amelyen nekünk van kevesebb veszíteni valónk, hiszen ők a toronymagas esélyesek. Hogy az Európa-bajnokságon is valami hasonlót éltünk át? Lehet...” - mondta a negyeddöntő lefújását követően Bíró Attila az mvlsz.hu-nak.

Tippelj a napi kérdésekre olimpiai tippjátékunkban, és nyerj egy csúcs tabletet!


Ahogy szövetségi kapitányunk is fogalmazott, egyértelműen az amerikaiaknak áll a zászló a szerdai mérkőzésen. A tengerentúliak a csoportkörben simán legyőztek minket, igaz, erős ellenszélben játszottunk, köszönhetően a kanadai sporttársnak. Ugyanakkor még ennek ellenére is bőven van különbség a felek között. A címvédő például mind a négy meccsét megnyerte az elődöntőig, a negyeddöntőben a brazilok ellen sem kellett megszakadnia, hiszen három negyedet követően 13-0-ra vezetett, az utolsó játékrészben pedig pihentek az amerikaiak, így volt esélye a házigazdának kozmetikázni az eredményen (13-3).

A bukmékereknél is toronymagas favoritnak számítanak szerdai vetélytársaink, hiszen háromesélyben alig fizetnek valamit a tengerentúliakra, a hendikep határt pedig 3,5-nél húzták meg a fogadóirodák. Gyakorlatilag az a helyzet áll fenn, hogy a döntőbe jutást csak és kizárólag elszúrni tudják az amerikaiak, éppen ezért az esélytelenek nyugalmával szállhatnak medencébe Bujka Barbaráék, akiknek ez lehet az egyetlen esélyük. Szerintünk a felek szorosabb meccset játszanak majd szerdán, mint a csoportban, és ha ki is kapnánk, úgy véljük, hogy maximum három találattal maradunk alul a címvédő ellen.

Magyarország-USA
hatharom.com-tipp: Magyarország +3,5
TippmixPro@2.00