Vélemény

Az eszme halott?

  • mc_deere

Nem futott világcsúcsot a kenyaiból lett bahreini akadályfutó, mert az olimpin nem jár érte pénzdíj. Pofátlanság, vagy racionalitás?

Citius, altius, fortius. Gyorsabban, erősebben, magasabbra. Az olimpia mottója, a sport jelmondata, a versengés lényege, a szenvedély veleje. Mind ezért kezdünk el sportolni, és mind ezért ülünk naponta a televízió képernyője elé: látni akarjuk, amint emberek saját teljesítőképességük határait keresve feszülnek meg a jobbnál jobb eredményekért, ahogy felül akarják múlni egymás teljesítményét, ahogy be akarják bizonyítani: egy adott sportág adott versenyszámában nincs náluk jobb a világon.

A sport attól sport, hogy minden benne résztvevő, minden pillanatban a lehető legjobb eredményre törekszik. Ha ez hiányzik, ha az ember azt látja, hogy valaki lazázik a pályán, nem hal meg a páston, nem feszül meg minden izma a lehető legjobb teljesítmény érdekében, akkor kész - a varázslatnak vége.

Tegnap, a riói olimpia női 3000 m-es akadályfutás döntőjében ez történt. A kenyaiból lett bahreini leányzó, a mindössze 19 éves Ruth Jebet egy laza első kilométerre olyan másodikat futott, hogy a szavunk is elállt, majd - mikor már mindenki elkezdett ujjongani a nyilvánvaló világcsúcsnak - a biztos győzelem tudatában szinte megállt a célegyenesben. Nem a győzelmet ünnepelte, nem a meghatottság bénította le. Egyetlen célja volt - el akarta kerülni, hogy éppen most, itt, az olimpián döntse meg a világrekordot.

Az ok prózai: ezen a versenyen erre - ellentétben a profi Gyémánt Liga állomásokkal - nem jár külön pénzdíj.

Ámulhatnánk a profizmusnak ezen a bámulatos szintjén, sőt, akár még csodálhatnánk is ezt a fiatal lányt, amiért egy ilyen érzelemmel teljes pillanatban is képes volt ilyen hideg fejjel gondolkodni - valahol mélyen mégis csalódtunk. Nem feltétlenül benne, hanem a sport erejében, az olimpia varázsában, a világ tisztaságában.

Mindent elöntött az üzlet, mindennek ára van - igen, egy világcsúcsnak is -, mi pedig csodálkozunk, hogy egyesek nem adják ingyen az ebédet. Ne tegyük: a jövő ez, és valószínűleg nem lehet már sokáig elspórolni, hogy a világszínvonalú teljesítményeket ennek megfelelő anyagi hozzájárulással is honorálják az olimpia szervezői. Az amatőr sport egyik utolsó csökevénye is el fog tűnni tehát, mi pedig megszokjuk majd ezt is - ugyan mi mást tehetnénk?

Tippelj a napi kérdésekre olimpiai tippjátékunkban, és nyerj egy csúcs tabletet!