Premier League

Kloppék bevennék Londont

  • hatharom.com

Vasárnap az Arsenal a Liverpoolt fogadja, míg a Manchester United a Bournemouth otthonába látogat a Premier League-ben.

Győzelemmel rajtolhat a Manchester United.

A Bournemouth az előző idénynek újoncként vágott neki, s csodák csodájára kiharcolta a bennmaradást a Premier League-ben. A déliek főként az olyan bravúroknak köszönhetik élvonalbeli tagságukat, mint például a Manchester United legyőzése hazai pályán. Erre viszont idén úgy véljük, hogy nem kerül majd sor.

Az AFC gyengült a nyári szezonban - pedig a klub büdzséjéhez képest sokat költöttek igazolásokra - és a csapat felkészülési meccsei is felemásra sikeredtek. Ezzel szemben a Manchester United minden téren erősödött, hiszen kiválóan igazolt játékosokat - Paul Pogba, Eric Bailly, Henrih Mhitarjan, Zlatan Ibrahimovic - és edzőt is, mivel José Mourinho vette át a stafétabotot. A portugál mesterrel pedig már meg is nyerték első trófeájukat a Vörös Ördögök, hiszen a múlt héten a Leicester Cityt nyomták le az Angol Szuperkupa döntőjében, méghozzá úgy, hogy Ibráék egyáltalán nem játszottak jól.

Mindezek ismeretében nem lenne meglepő, ha a Manchester United győzelemmel rajtolna a Premier League-ben. A vendégsikerre pedig kifejezetten jó szorzót kínálnak a bukmékerek, a     1.80-szoros szorzót ajánl Mourinhóék diadalára.

Az év első rangadóján az Arsenal és a Liverpool találkozik.

A kora délutáni meccset követően rögtön megrendezésre kerül a Premier League első rangadója, amelyen az Arsenal a Liverpoolt fogadja. A hazaik nem sokat változtak a nyári szünetben, az öregek - Tomás Rosicky, Mikel Arteta, Mathieu Flamini - elhagyták a klubot, az új arcok közül pedig maximum Granit Xhaka jelent erősítést, igaz, még a levegőben lóg Shkordan Mustafi átigazolása. Ennek rendre és módja szerint az Ágyúsok felkészülése jól sikerült, a főpróbájukon például Pep Guaridola Cityjét győzték le 3-2-re a múlt héten, méghozzá úgy, hogy a szünetben még a manchesteriek vezettek.

Ezzel szemben a Vörösöknél nagy volt a jövés-menés, hiszen többek közt Jordon Ibe, Joe Allen, Martin Skrtel és Kolo Touré  is távozott, míg az érkező oldalon Sadio Mané, Georginio Wijnaldum, Joel Matip nevét is olvashatjuk, míg Lazar Markovics és Mario Balotelli kölcsönből tért vissza. Erősödött tehát a Liverpool, amit a csapat edzőmeccsei is alátámasztanak, a főpróbája pedig pazarul sikerült Jürgen Kloppéknak, hiszen a Lionel Messit is soraiban tudó Barcelonát győzték le 4-0-ra (!) a Wembleyben.

A vendégeknek az idei szezonban nagyon gyors csapatuk lesz, amivel több együttesnek is borsot törhetnek az orra alá. Azonban amilyen gyorsak, olyan kiszámíthatatlanok lesznek Jürgen Kloppék, vagyis bármilyen eredmény benne van a vasárnapi meccsben. Ez egyébként az Arsenalnak is köszönhető, amely csapat az utóbbi években felemás teljesítményt nyújt a rajton, hiszen 2015-ben a West Hamtől, 2013-ban az Aston Villa-tól kapott ki hazai pályán, 2014-ben viszont legyőzte az Emiratesben a Crystal Palace-t a szezonnyitón. Ezek után egyértelműen a gólokban látunk értéket, a mindkét csapat szerez gólt fogadási opció lehet a kifizetődő - amit egyébként is szoktak produkálni a felek -, amely eseményre a    -n 1.60-szoros pénzért fogadhatunk.

A Premier League vasárnapi mérkőzéseinek szorzói -    
Mérkőzés 1 X 2
Bournemouth-Manchester United 4.35 3.40 1.80
Arsenal-Liverpool 2.30 3.20 3.00






 

2016-08-14;47
209498

 

Kattints a képre a játékhoz!