Riói olimpia

Országos csúccsal döntős Hosszú Katinka

Érmet ezúttal nem nyertünk, de az úszóink ismét kitettek magukért - összefoglaló.

A csodás szerda után - Szilágyi Áron megvédte címét a kardozóknál - a hatodik nap szerényebbre sikerült magyar szempontból, de természetesen az úszóinkban ezúttal sem kellett csalódnunk. A Rióban már három arannyal büszkélkedő Hosszú Katinka 200 háton, Cseh László 100 pillangón, míg Kapás Boglárka 800 gyorson harcolt ki a döntőt.

Katinka nem fogta vissza magát, délután az előfutamban 2:06.09-cel országos csúcsot úszott és közel másfél másodperccel verte el a komplett mezőnyt. Hajnalban az elődöntőben sem tudtak közelebb férkőzni hozzá, az idején pedig újabb három századot javított. 

"Ez nem jelent semmit, nem nagyon lehet tudni, hogy ki mit tud" - reagált a 27 éves Hosszú az MTI felvetésére, miszerint több mint egy másodperccel gyorsabb volt minden riválisánál. "Azért ez nagyon kemény lesz, holnap kiderül. Utolsó döntő, élvezni kell és ennyi. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz, még világbajnokságon sem úsztam ennyire erős időt, jókor jött ki".

Kapásnak is jól sikerült az előfutam, 8:19.43-mal csapott a célba, ami szintén országos csúcs. Ezzel egyébként a számot domináló Katie Ledecky mögött a második helyen jutott be a döntőbe.

"Ugyanolyan iramban úsztam a végén, nem erősítettem, nem hajráztam" - nyilatkozta az Újpest Európa-bajnok és 1500 gyorson vb-bronzérmes versenyzője. "Jó úszás volt nagyon, nem adtam bele mindent, de azért elfáradtam, tegnap a váltóban kihajtottam magam, hajnal három órakor feküdtem le, éreztem is a mozgásomon, hogy voltam már pihentebb, de nagyon jó időt úsztam. Végre kezdem érezni azt, hogy nyolcszázon is kijön, aminek ki kell jönnie."

Cseh Lacira várt talán a legnehezebb feladat a 100 pillangó elődöntőjében. A délutáni előfutamokhoz hasonlóan, most is sikerült elsőként a célba érnie, többek között nagy riválisát, Michael Phelpset megelőzve.

"Jobb időt szerettem volna, de a kezdés úgy látszik, nem akar összejönni. Az, hogy Phelpset megvertem egy századdal kis győzelem a lelkemnek, de nem jelent semmit. Holnap a döntőben szeretném a legjobbamat megúszni, akkor teljesen mindegy hányadik helyen végzek, mert ha nyolcadik, akkor is elégedett leszek. Már nincsenek olyan vágyálmaim, amelyeket nem biztos, hogy lehet teljesíteni" - mondta Cseh.

Vízilabdázóinknál ezúttal a lányok voltak főszerepben, Bíró Attila tanítványai a spanyolokkal néztek farkasszemet. A találkozó a harmadik negyedben dőlt el, amelyet a spanyolok 4-1-re nyertek meg. A második szakaszban a magyar válogatott 6-4-re vezetett, innen lett 7-10 az állás a harmadik nyolc perc végére. A negyedikben a magyarok felzárkóztak, de egyenlíteni már nem tudtak. A találkozó legeredményesebb játékosa Bujka Barbara volt öt góllal. A magyar válogatott, amely kedden 13-11-re verte a kínai csapatot, szombaton a címvédő és világbajnok, s már két győzelemmel álló amerikaiakkal játszik. A csoportból mindegyik csapat bejut a negyeddöntőbe.


Fogadás tekintetében ismét felemás napot zártunk, jött is meg nem is a konyhára, a legtöbbet varin tenisz-kombijával nyerhettünk, aki bátorkodott három női meccset rátenni egy szelvényre.