NB II

Hétközi forduló, nagy múltú rangadóval

megosztom

Szerdán hétközi fordulót rendeznek a másodosztályban, a 3. kör slágermérkőzése a Zalaegerszeg nyíregyházi vendégjátéka lesz.

Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu

Két forduló után mindössze három csapat őrizte meg 100 százalékos mérlegét az NB II 20 csapatos mezőnyében, ám még nyolc együttes mondhatja magát veretlennek. Szerdán hétközi fordulót rendeznek, ahol több érdekes párharcra is sor kerül, de mind közül kiemelkedik két nagy múltú, korábbi első osztály fellegvár, a Nyíregyháza és a Zalaegerszeg ütközete. Mátyus János együttese a hétvégén Vácott szerezte meg első győzelmét, ám ezúttal hazai közönség előtt is a három pontra játszik majd. "Látjuk hol tartunk most, és miben kell még fejlődnünk. Nem vagyunk készen, de ilyen állapotban kell pályára lépnünk ezen a fontos találkozón. A legutóbbi meccsen nagyon stabilan védekeztünk melyhez egy kiemelkedő kapusteljesítmény is párosult, és most is döntő lesz, hogy a védelmünk jól működjön. Ha a támadó játékunk is hatékonyabb lesz, akkor megszerezhetjük a győzelmet. Sajnos Máté Péter és Heffler Norbert sem egészséges, ők nagyon hiányoznak majd" - mondta a nyírségieket iránytó szakvezető. A Zete a Siófok 4-1-es legyőzésével kiküszöbölte az első körben a becsületén esett csorbát, így nehéz megmondani, hogy melyik csapat jöhet ki ebből a párharcból, ám a hazai pálya miatt a Szpari mindenképp jobb esélyekkel bír. 

NB II 3. forduló    
Meccs 1 x 2
Budaörs - Békéscsaba 3.10 3.25 2.00
Cegléd - Cigánd 1.70 3.30 4.20
Dorog - Vác 2.00 3.20 3.15
Szeged 2011 - Csákvár 2.00 3.20 3.15
Soroksár - Sopron 1.80 3.25 3.70
Kozármisleny - Puskás Akadémia 3.95 3.25 1.75
Balmazújváros - SZEOL 1.50 3.35 6.00
Nyíregyháza - ZTE 1.95 3.20 3.25
Siófok - Mosonmagyaróvár 1.95 3.20 3.25
Szolnok - Kisvárda 3.55 3.40 1.80

Az élen álló csapatok közül a Szeged 2011 a Csákvár gárdáját fogadja, míg a Kisvárda a Szolnokhoz látogat. A Tisza-partiaknak a tavasszal nem igazán ment az új stadionjukban, ám a nyitókörben 1-0-ra legyűrték az újonc Kozármislenyt, így a várdai csapatra bizonyosan kemény 90 perc vár majd. 

A bajnoki címre leginkább esélyesnek tartott Puskás Akadémia az újon Kozármislennyel találkozik Pécsett. A két csapat ősszel a kupában találkozott utoljára egymással, és bizony az egymeccses párharcban az akkor harmadosztályú mislenyiek 2-0-ra legyőzték a felcsútiakat. 

A tavaly még élvonalban szereplő Békéscsaba két forduló után 0 ponttal szerénykedik a tabella alján. Zoran Szpisljak vezetőedző azonban optimista, a szintén 0 pontos, a nyáron megfiatalított Budaörs ellen pontot illetve pontokat szerezne csapatával a Csákváron megrendezésre kerülő találkozón.  

2016-08-10;9117
211147

Kattints a képre a játékhoz!

megosztom