Európai Szuperkupa

Így már nem is a Real Madrid az esélyes?

Nem csak Bale és Ronaldo, Benzema is hiányozni fog a Realból. Így meglepetés születhet Trondheimben?

Kedden este az olimpia árnyékában kerül sor Norvégiában az Európai Szuperkupa döntőjére. A két évvel ezelőtti összecsapás ismétlésén ezúttal igencsak tartalékos Real Madrid veszi fel a versenyt a meggyengült Sevillával. Így azért nem egyszerű jósolni a döntőre.

   
  1 x 2
Real Madrid-Sevilla 1.85 3.60 3.75

A Real Madrid kerete ugyanis még a korábbiakhoz képest is hatalmas ütést szenvedett el, hiszen Karim Benzema sem vállalja a játékot Trondheimben, így a szokásos Bale-Benzema-Ronaldo tró helyett most az MRI, vagyis Morata-Rodríguez-Isco hármas rohamozza majd az andalúzok kapuját.

"Benzema jól van, de nem játszott régóta, így nem szeretnénk bármit is kockáztatni. Örülünk, hogy visszakaptuk őt és hogy velünk készül. Különösebben nem aggódom, hogy nincs BBC, kemény szezon áll mögöttük. Természetesen az ideális kezdőmben mindhárman szerepelnek, de jobbnak láttam, ha például Bale-t és Kroost otthon hagyom Madridban, eddzenek inkább otthon. Még alig értek vissza a nyaralásukból. Pepe és Cristiano pedig sérültek még mindig" - nyilatkozta Zidane.

[2242223] 2016-08-09 20:45:00 Real Madrid - Sevillax

De jelentős változások lesznek a Sevillánál is a megszokott csapathoz képest, hiszen nem csak Unai Emery, de több kulcsjátékos is elhagyta a csapatot. Krychowiak, Beto, Banega, Immobile, Gameiro, Coke és Llorente is távozott, így nem könnyű megjósolni, milyen kezdőt is küld majd pályára az új mester, Jorge Sampaoli. Vélhetően az újak közül Correa, Kranevitter, Kiyotake és Ben Yedder is szerephez juthat, de a biztosan látszó védő négyesen kívül nehéz saccolni a Sevilla kezdőjére.

[2242223] 2016-08-09 20:45:00 Real Madrid - Sevillax;10

A felkészülési időszak mindkét helyen jól sikerült, a Real Madrid legyőzte a Bayernt és a Chelsea-t is, a Sevilla pedig mind a hat felkészülési mérkőzését megnyerte. Érdekesség, hogy a rájuk jellemző módon, vagyis négy meccsen gólt is kaptak. Jorge Sampaolira amúgy sem jellemző a defenzív futball, amit a Real ellen játszani amúgy is butaság lenne.

Véleményünk szerint a szokásos forgatókönyv érvényesülhet, vagyis sok gól és végül nehézkes Real-siker.

hatharom.com-tipp: Real Madrid nyer és 3.5 gól felett
TippmixPro @4.15
[2242223] 2016-08-09 20:45:00 Real Madrid - Sevillax;