Riói olimpia

Ha egy üzlet beindul, megvan a második Hosszú-arany

megosztom

Úszóink vitték a prímet a harmadik napon, ismét Hosszú Katinka varázsolt, aki megszerezte Magyarország harmadik aranyérmét. Csodás napot zártunk, lássuk a történéseket.

Egy újabb nap, egy újabb éjszaka, amikor megérte felkelni, úszóink ugyanis ismételten kitettek magukért. Ki mással is kezdhetnénk a sort, mint Hosszú Katinkával, aki a csodás 400 vegyes aranyérme után 100 háton is megmutatta a világnak. Megjavítva egyéni csúcsát, 58.45-ös idővel elsőként csapott a célba, három tizeddel maga mögött hagyva mindenkit. Érdekesen felépített úszás volt, hiszen az első hossz után csak a hatodik helyen állt, a fordulója viszont szenzációsan sikerült, a második 50-en pedig mindenki közül a legerősebb volt. Gyönyörű győzelem, egy olyan számban, amiben messze nem ő számított a favoritnak - a döntő előtt a harmadik legesélyesebbnek tartották, a    -nál 2.90-szeres pénzt ért a sikere. De ilyen ez, ha egy üzlet beindul...és hol a vége? Éppen, hogy a nyakába akasztották az újabb aranyérmet, már mehetett is hangolódni a 200 vegyesre, aminek toronymagas favoritja. Különösebb megszakadás nélkül, egy laza úszással nyerte a futamát és jutott be a döntőbe. 

A másik rettentően várt szám a férfi 200 pillangó volt, ahol mindenki Cseh Lászlóra és Michael Phelpsre koncentrált, ám Kenderesi Tamás ellopta a show-t. A 19 éves pillézőnk ismét egy futamban volt a példaképével, az amerikai legendával, akit ezúttal is lehajrázott, és a délutáni egyéni csúcsát 77 századdal megjavítva, újfent a legjobb időt produkálta (1:53.96). Cseh szintén nyerte a futamát, ám csak 1:55.18-at úszott.

Nagy napja volt Kenderesinek, az elődöntős győzelme után így nyilatkozott a Magyar Úszó Szövetségnek:  "Hát, megint nem gondoltam volna, hogy ebből egy ilyen idő lesz. 1:54.2-t szerettem volna, ha minden összejön, hogy már 1:53-nál járok, ez meseszerű. Ami Phelpset illeti, nem idéztétek pontosan, amit délelőtt mondtam, azért én nem rántok meg semmit őmellette, csupán szerettem volna egy jót versenyezni vele, és mivel úgy adódott, sikerült megelőznöm. Hogy ez most is sikerült? Én mentem a saját tempómat, talán jobban osztottam be az erőmet, mint a többiek, amiben benne van, hogy én 19 éves vagyok, ők meg idősebbek, Michael konkrétan harmincegy. Az álmom továbbra is egy érem, ehhez 1:53 eleje, 1:52 vége kell - miközben nagyon remélem, Laci is kihozza magából a legjobbat. Ő konkrétan világcsúcsra készül, ha bejön neki, az óriási lenne. De nagy dolog, hogy én is ott lehetek közöttük. Nekem már csak egy dologra van szükségem, egy hatalmas pihenésre."

Jó napot zártak a dzsúdósaink is, ugyan az érem elmaradt, de Karakas Hedvig és a londoni játékok ezüstérmese, Ungvári Miklós is a legjobb nyolc között zárt. Előbbi a hetedik, utóbbi az ötödik helyet szerezte meg. A sportlövőink úgyszintén kitettek magukért, Sidi Péter ötödik lett, Péni István pedig 13. Csalódást keltően egyedül Márton Anna kardozónk teljesített, aki éremesélyesként lépett pástra, de már a legjobb 16 között búcsúzott.

A férfi vízilabda-válogatottunk a szerbek elleni bravúr iksz után Ausztrália ellen szállt harcba. Papíron ezt hozni kellett volna Benedek Tibor-tanítványainak, félidőben vezettünk is, de a végére be kellett érnünk egy ponttal. 


Fogadás tekintetében nem indítottuk jól az olimpiát, és sajnos a harmadik nap sem hozott változást. Egy-egy szép szelvényt, azért elkönyvelhettünk, de a komolyabb profit elmaradt. 

Kattints a képre a játékhoz!

megosztom