Riói olimpia

Felejtsük el az olajmilliókat, ez már egy komoly csapat

  • hatharom.com

Katar férfi kézilabda-válogatottja az első fordulóban hétgólos győzelmet aratott a torna egyik topfavoritjának tartott Horvátország felett. Az olajmilliókból "összehonosított" alakulatnak komoly esélye van a végső győzelemre is. Lássuk, miért.

A riói olimpia férfi kézitornája rögtön egy sokkoló eredménnyel rajtolt, hiszen Katar a csoportkör első fordulójában 30-23-ra legyőzte Horvátországot. A katariak sikere már önmagában meglepetésnek számított - legalábbis az oddsok alapján - ám a tetemes különbség még inkább tiszteletetparancsoló teljesítményt jelentett.

Na, persze a "katari csoda" nem a semmiből érkezett. A 2015-ös, hazai rendezésű világbajnokságra a katari szövetség szisztematikus építkezésbe kezdett, honosításokkal áthidalva a minőségbeli problémákat ütőképes csapatot hozott létre. A közel-keleti válogatott el is érte célját, tavaly januárban ezüstérmet szerzett, a fináléban a férfi mezőnyt bő egy évtizede uraló Franciaország győzte le  egy igen szoros találkozón (22-25). Másfél évvel ezelőtt tehát Katar felrakta magát a kézilabda térképére, Brazíliában pedig akár még nagyobb magasságokba érhet. Merthogy a célok merészek, de ennek érdekében mindent alá is rendeltek.

Katar csapata sokakban ellenszenvet kelt, mivel keretében mindössze 3 katari nemzetiségű játékost találunk. Akad néhány szíriai, egy spanyol, egy francia, egy kubai és öten a volt Jugoszlávia terülétéről váltak katari válogatottá. Az idegenlégiósokat persze nem csak a szakmai kihívás, hanem a zsíros zsebbélelő zseton is motiválta, amikor úgy döntöttek, feladva sikeres európai karrierjüket, átteszik a székhelyüket a Közel-Keletre.

A kapuban a bosnyák Daniel Saric a mezőny egyik legrettegettebb portása, a 35 éves klasszis a Barcelonát hagyta ott a katari csapatért. A montenegrói Zsarko Markovics 2006 és 2009 között még a Veszprémben is játszott, 2014-ben a német Hamburgtól került Katarba. Bertrand Roiné 2011-ben vb-címet nyert a franciákkal, a spanyol  beállós Vidal a francia Nantes-ből került az Arab-félszigetre, a kubai Rafa Capote a francia bajnokságot hagyta ott, a szintén montenegrói Goran Sztojanovics háromszoros KEK-győztesként ment "levezetni" Katarba. Persze a minőségi játékosok önmagukban még nem elegendőek a sikerre, a kispadra 2013-ban sikerült megnyerni a a spanyol Valero Riverát, aki a Barcelonával a 90-es években hatszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját és a világ egyik legjobb szakvezetőjeként tartják számon.A tudatos építkezés és a munka pedig beérett.

Ez a katari csapat ugyanis már nem az olajmilliók ad hoc csapata, hanem igenis komoly tényezőként illik vele számolni. Nem nemzeti válogatott, de egy egységes gárda, amely immáron 2-3 éve folyamatosan együtt dolgozik és ma már taktikailag az egyik legérettebb együttes.

A válogatott sikere Katarban mindennél fontosabb, így papíron hiába van klubjuk  a játékosoknak, a nagy világversenyek előtt hónapokat készülnek együtt, ami mondanunk sem kell mekkora előnyt jelent a más válogatottakkal szemben. 

A katari válogatott heteket tölt el edzőtáborban, hogy tökéletesítse a taktikát, a csapat külön edzőkomplexummal, benne egy luxushotellel rendelkezik. Katar válogatottja gyakorlatilag úgy funkcionál, mint egy gazdag klubcsapat és ez akár aranyat is érhet.

Bár a világranglistán Katar csak a 108. helyen áll, a tavalyi világbajnoki ezüstérem és az olimpiai nyitány egyértelműen rávilágít, hogy valójában a közvetlen elit tagjává vált. A katariakat nem facsarta ki a sűrű klubszezon, az európai topcsapatok pedig még nem ismerték ki a gárdát. A bukiknál három európai alakulat mögött Katar a 4. legnagyobb favoritja az olimpiai aranyéremnek, a közel-keleti csoda több, mint 10-szeres haszonnal kecsegtet.Megérhet egy próbát.

Kedden a katariakra egyébként újabb erőpróba vár, hiszen a 2. fordulóban a francia csapat lesz az ellenfél.

Katar - Franciaország
hatharom.com-tipp: Katar +5,5
TippmixPro@1.30
KI NYERI AZ OLIMPIAI TORNÁT?    
Franciaország 2.30
Dánia 3.85
Németország 6.50
Katar 10.25
Horvátország 10.50

Kattints a képre a tippeléshez!