Magyar válogatott

Szeretnénk méltó körülmények között elbúcsúztatni a visszavonuló játékosokat - Storck

Bernd Storck Király Gábornak és Juhász Rolandnak is megköszönte amit a válogatottért tettek.

Korábban Juhász Roland, kedden pedig az Eb egyik legfelkapottabb magyar játékosa, Király Gábor is bejelentette a válogatottól való visszavonulását. Természetesen a játékosok a bejelentés előtt a szövetségi kapitánnyal is közölték a döntésüket. Bernd Storck a következőket mondta Király és Juhász visszavonulása kapcsán:

"Király Gábor bejelentette, hogy visszavonul a válogatottól, amiről természetesen engem is tájékoztatott. Ezúton is szeretném megköszönni neki mindazt, amit a válogatottért tett és természetesen a gratuláció is maximálisan megilleti azért a pályafutásért, ami mögötte van a nemzeti csapatban. Nagyszerű sportember és ember, aki roppant fontos tagja volt a válogatottnak, amit az is nagyon jól mutat, hogy 107-szer viselte a címeres mezt, ráadásul az Eb-n Lothar Matthaus rekordját is megdöntötte. Juhász Roland szintén köszönetet és gratulációt érdemel mindazért, amit tett a csapatért. A fiatalok integrálásában rengeteget segített, még olyankor is, ha valamelyikük - adott esetben - a vetélytársa volt. Az Európa-bajnokságra sem turistaként jött velünk, hanem megkapta a lehetőséget és jól is játszott a kontinenstornán. Az Andorra elleni VB-selejtező utánra tervezünk egy hazai barátságos mérkőzést, amelyen szeretnénk méltó körülmények között elbúcsúztatni a visszavonuló játékosokat és egyben megköszönni nekik mindazt, amit a nemzeti csapatért tettek. Nem könnyű erre az időszakra ellenfelet találni, de már dolgozunk ezen. Amint sikerrel járunk, be fogjuk jelenteni, hogy kivel játszunk majd."


Magyarország szeptember 6-án, Feröer-szigetek ellen kezdi meg a világbajnoki selejtezősorozatot. A mieink a szigetlakók mellett Portugáliával, Svájccal, Lettországgal és Andorrával küzdenek majd meg a kvalifikációért.

186541

Kattints a képre a játékhoz!