Európa Liga

Hosszabbítás után esett ki a Videoton

  • MTI

Utolsó magyar csapatként a Videoton FC is búcsúzott a nemzetközi kupaporondtól: a székesfehérváriak a múlt heti egygólos hazai vereséget követően 1-0-ra vezettek a rendes játékidő után a dán Midtjylland vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező harmadik fordulójának csütörtöki visszavágóján, de a hazaiak hosszabbításban szerzett egyenlítése a kiesést jelentette.

Az ötvédős felállás ellenére bátran kezdett a Videoton, de az első öt percben pontatlanok voltak a lövési kísérletek. Az első komoly lehetőség a dánok előtt adódott az első negyedóra végén, csakhogy ez a próbálkozás is fölé szállt. Az első félidőben ugyan többet volt a labda a hazai csapatnál, amely próbálta kontrollálni a játékot, de a szakadó esőben többnyire a mezőnyben zajlott a játék, így egyik csapatnak sem volt kaput eltaláló lövése.

Szünet után megfogyatkozott a Videoton, mivel Vinícius buktatta a gólhelyzetben kilépő dán csatárt. Ennek ellenére először a dánok kapusának volt dolga, aztán Szolnoki távoli bombájánál a kapufa segítette ki Dahlint. Ezt követően fokozatosan fölénybe került az emberelőnyben futballozó Midtjylland, előbb kétszer csak centikkel kerülte el a labda a magyarok kapuját, majd Kovácsiknak kellett bravúrral mentenie. A Videoton aztán a 75. percben Kovács 15 méteres, megpattanó lövésével ledolgozta hátrányát. A rendes játékidő hátralévő részében nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a hazaiak, ennek ellenére a fehérváriaknak is több lehetőségük volt, hogy megszerezzék a továbbjutást érő gólt, de ez nem sikerült, így következett a hosszabbítás.

A ráadásban sem adta fel a támadás lehetőségét a Videoton, de az idő múlásával érezhetően egyre fáradtabb volt a magyar gárda, a dánok pedig egy védelmi hibát kihasználva egyenlítettek. A második 15 percben mindent megtett az újabb gólért a Videoton, emiatt kinyílt és számos helyzetük volt a hazaiaknak is, gól azonban már nem született, így nagy küzdelemben ugyan, de az utolsó magyar csapat is elbúcsúzott a nemzetközi színtértől.

A Ferencváros a Bajnokok Ligája-, míg az MTK Budapest és a Debreceni VSC az Európa Liga-selejtező előző körében búcsúzott.

[2300471] 2016-08-04 18:00:00 FC Midtjylland - Videotonx;
2016-08-04;73

Kattints a képre a játékhoz!