NB I

Minden a meglepetés mellett szól

  • Javi Moreno

Noha a Loki az utóbbi években jól szerepelt az angyalföldi klub ellen, most kisebb csoda lenne, ha nyernének Kondásék.

Vukasin Polekszics újra a DVSC ellen

A tavaly majdnem kiesett Vasashoz látogat a bronzérmes Debrecen. Az angyalföldi gárda tavaly gólt sem rúgott a Lokinak, legyőzni a hajdúsági csapatot pedig tényleg csak az öregebbek láthatták. Ha csupán ezeket vesszük figyelembe, a Vasas-Loki egy országos 2-esnek tűnik, ám a realitások azt mutatják, hogy a fővárosi gárda a mérkőzés favoritja.

   
  Vasas Döntetlen Debrecen
Nyitó oddsok 3.25 3.30 2.14
Szombati oddsok 2.90 3.10 2.40

A debreceni csapat ugyanis egy kínos fehéroroszországi kirándulást követően péntek hajnalban érkezett csupán haza, így sok idejük nem maradt a felkészülésre. A regenerációt követően a debreceni csapat mindössze öt órával (!) a Vasas elleni mérkőzést megelőzően kel útra a fővárosba, így szokatlan módon 1-1,5 órával a találkozó előtt érkezik csak Budapestre a Loki.

Kondás Elemérnek fontos hiányzói is lesznek, a debreceni honlap tájékoztatása szerint Szakály Péter és Holman Dávid is megsérült Zsodinóban, de a két szélső hátvéd, Korhut Mihály és Alekszandr Jovanovics játéka is erőteljesen kérdéses. Amennyiben a két fazonszabász mellett a két szélső sem játszhat, úgy igen felforgatott kezdővel kell pályára lépjen a Debrecen.

A Lokinál ráadásul óriási gondok vannak, az egyetlen épkézláb csatár, Takács Tamás nem teljesen egészséges, rajta kívül pedig nincs olyan játékos, aki gólt tudna szerezni.

[2253472] 2016-07-24 18:00:00 Vasas - Debrecenx;15

Emellett a Vasas viszont megnyerte első bajnokiját az MTK ellen, ráadásul a felkészülési mérkőzések is jól sikerültek, így Michael Oenning joggal várja optimistán az első igazi hazai bajnokit.

Az oddsok alakulása kitűnően mutatja, hogy minimum háromesélyes már a találkozó, de semmiképpen sem esélytelenebb ez a Vasas ez ellen a Loki ellen. Ennek megfelelően 1x a tippünk a vasárnap délutáni rangadóra.

hatharom.com-tipp: Vasas vagy Döntetlen
TippmixPro @1.50
[2253472] 2016-07-24 18:00:00 Vasas - Debrecenx;
2016-07-23;212
2016-07-24;212
209575