NB I

Megint leveri a Vasas az MTK-t?

  • hatharom.com

A tavalyi szezon utolsó fordulójában a Vasas éppen az MTK legyőzésével hosszabbította meg első osztályú tagságiját. Az Európa Liga-selejtezőre készülő kék-fehérek figyelme most is kihagyhat.

Michael Oenningben kellemes emlékeket idéz a dunaújvárosi pálya / Fotó: vasasfc.hu

Egy MTK-Vasas találkozó mindig különleges ranggal bír, hiszen az ország két meghatározó sportegyesületének futballcsapatai feszülnek egymásnak. A tavalyi szezon óta azonban még több feszültség költözik ebben a párharcba, hiszen az utolsó forduló előtt történtek alaposan felpaprikázták a résztvevőket. 

A Vasasnál viszonylag nagy volt a jövés-menés a nyáron, ám a legégetőbb problémát, azaz a támadósor megerősítését egyelőre nem sikerült megoldani. A felkészülés során igen kétarcú csapat benyomását keltették az angyalföldiek, hiszen például a Ceglédtől 3-1-re kikaptak, de a Szigetszentmiklósnak 9-et gurítottak. 

Az MTK már megkezdte a szezont, hiszen az Európa Ligában már három tétmeccset is játszhatott. Az azeri Gabalától azonban 2-1-re kikapott csütörtökön, így minimálisra csökkentek az esélyei a továbbjutást illetően. 

[2253469] 2016-07-17 18:00:00 MTK - Vasasx;5
1X2    
MTK Döntetlen Vasas
1.86 3.30 4.15

A nyitóoddsokhoz képest sokat emelkedett az MTK győzelmének értéke, ami vélhetően a nemzetközi kupameccs miatt alakult így. Az sem mellékes, hogy a találkozót semleges pályán, Dunaújvárosban rendezik, ahonnan a Vasasnak lehetnek kellemesebb emlékei. 

Bár a tavalyi évad eredményei alapján az MTK jobb erőkből áll, egy új szezon első meccsén mindig lutri a végeredmény. A Vasasnál kellemes hangulatban telt a felkészülés, míg az MTK az EL miatt nyomás alatt van. Nehéz megjósolni mi sülhet ki ebből a találkozóból, de egy pontosztozkodást ezért az oddsért érdemes lehet megpróbálni. 

MTK - Vasas
hatharom.com-tipp: Döntetlen
TippmixPro@3.30
[2253469] 2016-07-17 18:00:00 MTK - Vasasx;