Sportfogadás

Ez igen! 10 nappal előtte ráérzett a 10-es oddsra!

  • hatharom.com

Nagyon komoly szelvényt töltött fel egy felhasználónk a Tippics rendszerbe: játékosunk 4 esemény eltalálásával 164,89-es oddsot zsebelhetett volna be, végül ugyan csak 3-at talált el, de mivel kombiba játszott, így is szép összeg üti a markát.

Több szempontból is extrémnek nevezhető 'rendur' nevű felhasználónk július 16-án a hatharom.com Tippics-rendszerébe feltöltött Tippmix-szelvénye. Játékosunk egy 4/2-es kombit küldött játékba, telitalálat esetén pedig 164.89-es oddsos nyereményre számíthatott. A 4 eseményből végül "csak" hármat sikerült eltalálnia, ám a szelvény így is bőven nyertes lett, köszönhetően az egészen magas oddsoknak. De lássuk, mik voltak a meccsek!

Az első esemény még az Európa-bajnokság elődöntője volt, ahol Portugália 2-0-ra legyőzte Wales csapatát. Játékosunk pontosan ilyen eredményre számított, hiszen a pontosan kétgólos portugál győzelmet fogadott, ami 5.75-ös szorzót hozott a konyhára.

Egy másik mérkőzés a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulós találkozója volt, a gibraltári Lincoln és az észt Flora Tallin között. Az odavágó 2-0-s hazai sikert hozott, játékosunknak pedig 2.75-ös oddsot.

Rendur 3.20-as szorzóért megjátszotta a finn 2. osztály 11 .fordulójában a Turku PS - Kokkola meccsen a döntetlent is, ám itt hiba csúszott a rendszerbe, mivel a Turku 2-1-re megnyerte a meccset.

Azonban a csattanó csak most jön. A fenti három esemény mindegyike július 6-án került megrendezésre, a szelvény negyedik meccse azonban 10 nappal később, július 16-án volt esedékes!  A találkozót a skót Ligakupában rendezték, a résztvevő csapatok pedig a negyedosztályú Stirling és a másodosztályban tavaly ezüstérmet szerző Falkirk voltak. A mérkőzést nem ki meglepetésre a hazai pályán játszó kicsapat nyerte meg 1-0-ra, köszönhetően egy 41. percben esett találatnak. Ennek a végkimenetelnek a szorzója 7.50-es volt, ám játékosunk rátett egy lapáttal és a félidő/végeredmény hazai/hazait fogadta meg 10.50-es szorzóért!

Elképesztő fogás, ami után csak gratulálni tudunk Rendurnak, 10 nappal a kezdés előtt erre így ráérezni óriási teljesítmény.