NB I

Gólfesztivál Kövesden, beragadt az Újpest

  • hatharom.com

Döntetlent hozott az újoncok csatája, míg a Honvéd legyőzte a tartalékos Újpestet a Fáy utcában.

Fotó: MTI

Mezőkövesd - Gyirmót

A két csapat az elmúlt szezonban még a másodosztályban harcolt egymással, ezúttal az élvonal idénynyitóján mérkőztek meg. A Mezőkövesd azonnal támadólag lépett fel, s bár nagy helyzeteket nem dolgozott ki, egyértelműen fölényben futballozott. A 23. percben góllá érett a mezőnyfölény, az egyik nyári szerzemény, Marek Strestík debütált góllal új csapatában. A fordulást követően a Gyirmót ragadta magához a kezdeményezést, a Mezőkövesd inkább a védekezésre koncentrált. A vendégek előtt egyre több lehetőség adódott, s a 67. percben egy szöglet után sikerült is egyenlíteniük. Ezt követően a Gyirmót még inkább lendületbe jött, és három perccel a rendes játékidő vége előtt a vezetést is megszerezte. Sokáig azonban nem örülhetett Urbányi István együttese, mivel a Mezőkövesd a duplázó Strestík révén egy percen belül egyenlített.

A csapatok tehát megosztoztak a pontokon, mi viszont bezsebeltük a profitot, hiszen a felvezető anyagunkban a "mindkét csapat szerez gólt" opciót ajánlottuk, ami gyönyörű szépen ült 1.75-ös szorzóért.

[2253470] 2016-07-16 18:00:00 Mezőkövesd Zsóry - Gyirmótx;

Újpest - Honvéd

A kezdés a heves esőzés miatt 15 percet csúszott, s a csapatok erősen felázott talajú, tócsákkal teli pályán kezdhették meg a játékot. Mindkét fél futballistái sokat csúszkáltak, sok volt a hiba, de összességében a vendégek alkalmazkodtak jobban a körülményekhez. Ezt nemcsak a gólok, hanem a játék képe is igazolta, a Honvéd sokkal több lehetőséget dolgozott ki, míg a másik kapunál az első félidőben gyakorlatilag nem volt helyzet. A szünet után kiegyenlítettebbé vált a küzdelem, már újpesti helyzeteket is láthattak a nézők, elsősorban a lendületet hozó cseréknek köszönhetően. A hajrában aztán szinte már csak a Honvéd kapuja előtt folyt a játék, de a lila-fehéreknek még a szépítés sem jött össze.

Az újpesti drukkerek tehát mérgesek lehetnek a rossz rajt miatt, mi viszont ezen a meccsen is szépen kaszáltunk, hiszen szombat délelőtt a Honvéd sikerét ajánlottuk a figyelmetekbe, méghozzá 3.30-as szorzóért!

[2253466] 2016-07-16 18:00:00 Újpest - Honvédx;
2016-07-16;212
2016-07-17;212