Európa Liga

Elég egyértelmű, milyen meccs vár a Vidire

  • hatharom.com

A szerb bajnokság bronzérmesével csap össze a Videoton az Európa Liga selejtező 2. fordulójában.

A szerb Csukaricski az első körben a kazah Ordabaszi együttesét ejtette ki, miután a hazai pályán aratott 3-0-s győzelem után idegenben 3-3-as döntetlent ért el. A belgrádi alakulat két meccsen szerzett hat gólja mindenképpen óvatosságra intheti a Videotont, amely a Zaria Balti ellen kétarcú csapat benyomását keltette. A fehérváriak egyik legfontosabb célja, hogy megússzák kapott gól nélkül a hazai találkozót. 

"Stratégiailag nagyon nehéz volt feltérképezni a Videotont, hiszen új edző érkezett hozzájuk nyáron. Nem könnyítette meg a helyzetünket, hogy csak két tétmeccset játszottak az elmúlt hetekben. Az biztos, hogy a Vidi egy agresszív csapat, és úgy tűnik, a hazai meccsein eredményesebb, mint az idegenbelieken. Minőségi játékot várok, sok ritmusváltással, sok fordulattal. Mostani ellenfelünk fegyelmezettebb gárda, mint a kazah Ordabaszi, akikkel az előző körben találkoztunk. Gólt akarunk szerezni, hogy a visszavágót jó helyzetből kezdhessük egy hét múlva Belgrádban. A nyár folyamán több meghatározó játékos is elment tőlünk, de bízom benne, hogy nélkülük is eredményesek leszünk a fehérvári csapat ellen" - nyilatkozta Milan Lešnjak, a belgrádi együttes vezetőedzője

1X2    
Videoton Döntetlen Csukaricski
2.05 3.10 3.30

"Az nyilvánvaló, hogy a Cukaricki jobb csapat, mint a Zaria, tehát tőlünk is jobb teljesítmény kell majd, mint az első körben"  - fogalmazott már a Videoton trénere. "Ahogy haladunk előre a sorozatban, egyre keményebb ellenfelek jönnek, de ez így természetes, azért dolgozunk, hogy fejlődjünk, nincs baj a kihívásokkal. Jó irányba haladunk, azt majd az idő dönti el, hogy milyen gyors a fejlődés, de az biztos, hogy képesek vagyunk jobb játékra annál, amit mutattunk. Ellenfelünknél volt némi játékosmozgás a nyáron, kollégám sem olyan régóta dolgozik a csapattal, de a bajnokság végén, valamint az első selejtezőkörben jó eredményeket ért el.  Erős csapatról van szó, de ha sikeresek szeretnénk lenni, akkor az ilyen csapatok ellen jó teljesítményt kell nyújtanunk. Ők harmadikok lettek a szerb bajnokságban, a Vidi második lett a magyar élvonalban, tehát két kiegyenlített mérkőzésre lehet számítani a Cukaricski ellen” - idézi a vidi.hu a találkozót megelőző sajtótájékoztatón nyilatkozó Henning Berget.

Hogy mit hoz a találkozó, azt majd meglátjuk, mindenesetre a norvég szakember nem járhatott messze a valóságtól, amikor kiegyenlített mérkőzésről beszélt. A Videotonnak szüksége lesz a stabil védekezésére, ám ha eközben támadásban nem tud maradandót alkotni, erősen csökkenti esélyeit a belgrádi visszavágóra. Első felvonás lévén elsősorban a biztonságot erőltetik majd a csapatok, így pedig nem valószínű, hogy 3 vagy annál több gólt láthatunk a mérkőzésen. 

Videoton - Csukaricski
hatharom.com-tipp: Kevesebb, mint 2,5 gól
TippmixPro@1.55
[2256803] 2016-07-14 20:30:00 Videoton - Cukarickix;