EURO 2016

Ronaldóért nyertek a portugálok a gyáva franciák ellen

Cristian Ronaldo 25 perc után megsérült, ám Griezmannék hazai pályán is alibifocira voltak csak képesek, így teljesen megérdemelten nyertek végül a portugálok.

Mindössze két változás történt az elődöntőbeli kezdőkhöz képest, igaz, azok szinte biztosak voltak. A portugáloknál Pepe és William Carvalho visszakerültek a csapatban, Didier Deschamps azonban ugyanazt a tizenegyet küldte pályára, amelyik elintézte a németeket.

[1695478] 2016-07-10 21:00:00 Portugália - Franciaországx

A mérkőzés francia támadásokkal és portugál katasztrófával indult. Cristiano Ronaldo a 8. percben kapott egy rúgást a lábára és bár vissza tudott térni a gyepre, csupán bicegve, így az első félidő egyik nagy kérdése az volt, vajon pályán maradhat-e a Real Madrid csillaga. Eközben többségében Giroud-ék kezdeményeztek, de Rui Patríciónak a félidő feléig csak kétszer kellett játékba avatkoznia. Ronaldo végül a 25. percbe a földhöz vágta a csapatkapitányi karszalagot, majd a földre rogyott - elvesztette legfontosabb játékosát a portugál csapat.

CR7 kiválása azonban inkább a franciákat zavarta meg, a luzitánok szinte teljesen egyenrangú partnerei lettek a galloknak, egyre több támadást vezettek, a labdabirtoklás is kezdett kiegyenlítődni.

A második félidő sem kezdődött nagyobb iramban, a portugálok jól védekeztek, a franciák támadásaiban nem volt sok ötlet. A portugálok nagyon 0-0-ra játszottak, ám a franciák félénk futballja érthetetlen volt.    

Egy-egy kósza francia lövéstől eltekintve szinte izgalom nélkül jutottunk el az utolsó percekig, amikor is a Giroud helyére beálló Gignac kapufát szerzett. De a szerencse a csodálatosan védő Rui Patrícióval volt, így jöhetett a hosszabbítás.

Az első említésre méltó jelenet a 108. percben esett meg, ekkor egy jogtalan szabadrúgás után Guerreiro a kapufára tekert, ahonnan a gólvonal elé pattant a labda. Megúszták a franciák, de csak egy percig, hiszen Éder egy remek szólót követően bevette Hugo Lloris kapuját. Maradt tíz perce a franciáknak. Ez már innen a veszett fejsze nyele volt, Griezmannék nem tudtak felébredni a sokkból, maradt az 1-0.

Ha egy csapat toronymagas esélyesként, hazai pályán, 95 percen keresztül nem tud gólt lőni a legfontosabb játékosát, vezérét, mindenét veszítő ellenfele ellen, akkor megérdemli a vereséget. Portugália egy győzelemmel és hat döntetlennel lett Európa-bajnok.

[1695478] 2016-07-10 21:00:00 Portugália - Franciaországx;