Európa Liga

Kondás bosszús, Berg csalódott

  • hatharom.com

Mindhárom magyar csapat továbbjutott az Európa Liga selejtezőjének első fordulójából, ám a vezetőedzők közül egyedül az MTK-t dirigáló Teodoru Vaszilisz lehetett elégedett a látottakkal.

Bergnek nem tetszett, amit látott / Fotó: vidi.hu

Videoton 

A várakozáson alul teljesített csütörtökön a Videoton együttese, amely azok után, hogy Felcsúton 3-0-ra legyőzte moldáv ellenfelét, a visszavágón 2-0-s vereséget szenvedett

"Nem tetszett, amit a pályán láttam. Néhány játékos nem állt készen a mérkőzésre, ez nagy csalódás számomra. Mindig száz százalékosan készen kell állnunk a meccsekre. Talán páran úgy gondolták a kezdés előtt, hogy már továbbmentünk, de a szünetben rá kellett jönniük, hogy ez nincs így, ha nem javulunk fel, kiesünk. A második félidőben már valamivel jobb teljesítményt nyújtott a csapat, de nagyon messze volt ez a produkció attól, amit el szeretnénk érni. Tanulnunk kell a meccsből – a hozzáállással és a játék minőségével kapcsolatban is. A Zaria büszke lehet a mai teljesítményére, az első találkozón se játszottak rosszul, de összességében azért úgy gondolom, hogy a jobb csapat jutott tovább" - nyilatkozta Henning Berg, a Videoton norvég trénere. A fehérváriakra tehát sok munka vár, idő azonban egyre fogy, hiszen a szerb Csukarcsiki ellen már a jövő héten produkálni kellene valami értékelhetőt. 

Debrecen 

A debreceni vezetők mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy összehozzák a csapatot és a szurkolókat, hiszen a La Fiorta elleni találkozóra ingyen engedték be a drukkereket. Mivel az első találkozón 5-0-ra nyert a Loki, joggal gondolhatta a kilátogató 10 ezer néző, hogy ezúttal örömfocit láthatnak a hajdúságiaktól, de fieszta helyett egy izzadságszagú és soványka, 2-0-s debreceni győzelem lett a vége

"Nem vagyok boldog, mert rengeteg helyzetet kihagytunk, és lassabban játszottunk, mint kértem. Lehetett volna most is öt a különbség, ha koncentráltabbak vagyunk a kapu előtt. Ezen a mérkőzésen lehetőséget tudtunk adni Szatmári Csabának, aki jól mozgott, Korhut Misinek, aki most jött vissza a válogatottól, kint keveset játszott, meccsterhelésre van szüksége, mert jövő héten a fehéroroszok ellen nagyon nehéz dolgunk lesz. Az új igazolásokat is pályára küldtük, ami azért jó, mert így szokni tudják a közeget, a stadiont. Sokkal jobb így játszani, hogy ilyen sokan kilátogattak. Ezért is vagyok bosszús, hogy nem rúgtunk több gólt. Reméljük, jövő héten is kijönnek a szurkolók, és segítik a csapat szereplését" - fogalmazott Kondás Elemér, a Loki tréner a lefújás után. 

A Debrecen a következő fordulóban a fehérorosz Zhodino ellen meccsel majd, az biztos, hogy abban a párharcban ennél jobb teljesítményre lesz majd szükség. 

Fotó: mlsz.hu

MTK 

A sorsoláskor világossá vált, hogy az MTK-nak lesz a legnehezebb dolga, miután a kazah Aktobe ellen kellett kivívnia a továbbjutást. A kék-fehérek végül az idegenbeli 1-1 után idehaza 2-0-ra múlták felül ellenfelüket, így megérdemelten, 3-1-es összesítéssel jutottak tovább. 

"Az elején gólt szereztünk, de utána visszaestünk. Az első félidőben jól futballozott a kazah csapat, a középpályán létszámfölényt tudtak kialakítani. Nehéz volt ellenük, de én ilyen meccsre számítottam. Nagyon vártam a második gólunkra, mert tudtam, hogy az megnyugtatna minket. Az azeri Gabala ellen játszunk a következő körben, komoly csapat, nehéz találkozóra számítok ellenük" - nyilatkozta csapata honlapjának Teodoru Vaszilisz. 

Az MTK-ra egy újabb eurázsiai túra vár majd a következő körben, hiszen az azeri Galaba lesz az ellenfél. 

2016-07-07;73