EURO 2016

Löw büszke fiatal játékosaira, Conte szerint emelt fővel távozhatnak

  • MTI
  • MTI

Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elsősorban azokat a fiatal játékosokat dicsérte csapatából, akik az Olaszországi elleni büntetőpárbajban a nagy tét ellenére is értékesítették 11-eseiket, s ezzel elődöntőbe jutáshoz segítették az együttest a franciaországi Európa-bajnokságon.

"Általában biztos lábú büntetőrúgóink vannak, ám sajnos ezúttal sokan hibáztak közülük, az viszont nagyszerű, hogy a fiatalok, mint Kimmich vagy Hector úrrá tudtak lenni idegességükön ekkora tét mellett is" - mondta a végjátékban a kilencedik pár után eldőlt negyeddöntőt követően a szakvezető, aki elárulta, hogy a lövők kijelölésébe nem folyt bele, a játékosokra bízta, hogy ki akar 11-est rúgni a végén.

A kapitány összességében drámainak nevezte az összecsapást, amely szerinte hasonlított a 2006-os világbajnokságon az argentinokkal játszott - s szintén sikeresen megvívott - negyeddöntőre.

"Ezen a meccsen nagyon magas színvonalú taktikai harc folyt a pályán, de úgy érzem, mi voltunk a jobbak. Őszintén szólva, el sem tudtam képzelni, hogy az olaszok miként lőhetnének nekünk akcióból gólt a találkozón" - értékelt Löw, aki azt is elárulta, hogy azért álltak fel három belső védővel, mert alkalmazkodniuk kellett az olaszokhoz, akik két csatárral és két szélsővel játszottak, s veszélyes lett volna négy hátvédre engedni a négy támadójukat. - "Nem túl bonyolult a támadójátékuk, a szélről befelé húznak, ugyanakkor mégis nagyon jól csinálják."

A mérkőzésen Sami Khedirát és Mario Gomezt is combsérülés miatt kellett lecserélni. Löw szerint Gomez sérülése nem komoly, így van esély arra, hogy a csütörtöki elődöntőre felépüljön, Khedirával kapcsolatban viszont már nem volt annyira bizakodó, jelezte, nem biztos benne, hogy a következő meccsig rendbe jön.

A németek, ha csak 11-esekkel is, de először győzték le nagy tornán az olaszokat, egyúttal tovább folytatták elképesztő sorozatukat, ugyanis büntetőpárbajban az 1976-os Eb-döntő óta nem veszítettek Eb-n vagy vb-n, igaz, 1982 óta most először volt rontott rúgásuk a 11-eseknél, ezúttal ráadásul három is.

A mostani 11-es párbajnál az Eb-k történetének még nem volt hosszabb: ugyanúgy 18 rúgó állt most a labda mögé mint 1980-ban a Csehország-Olaszország meccs végén, amelyen akkor is az olaszok veszítettek.

"Egészen különleges volt, hogy ennyien lőttek, igazi dráma" - mondta Manuel Neuer, aki a kilenc olasz 11-esből kettőt védett. - "Nem tudtuk őket legyőzni 90 és 120 perc alatt sem, döntöttek a büntetők. Ez az idegek csatája volt már. Felkészültem belőlük, de sajnos nem oda rúgták, ahová vártam."

 

Antonio Conte, az olasz szakvezető utolsó meccsén ült a válogatott kispadján, s mint mondta, büszkén távozik, s hiszi, hogy ez a csapat a későbbiekben még sokra lehet képes.

"Azt hiszem, ez a generáció fejlődőképes, sokan közülük az első ilyen tornájukon vettek részt, még tapasztalatlanok, márpedig ilyen meccsekre van szükség ahhoz, hogy jobbak lehessenek. Nagyon optimista vagyok az olasz futball jövőjét illetően" - hangsúlyozta a Chelsea vezetőedzői székét átvevő olasz tréner. - "A fiúk ma mindent megtettek, nehezen találom a szavakat. Kikaptunk büntetőkkel a németektől és ez fáj. Sajnálom, ugyanakkor mindenki keményen harcolt, nagyon keményen. Nem hiszem, hogy ennél többet tudtunk volna tenni."

A német válogatott, amely sorozatban hatodik nagy tornáján jutott be az elődöntőbe, csütörtökön a házigazda francia, vagy az izlandi együttessel találkozik majd.

[1695474] 2016-07-02 21:00:00 Németország - Olaszországx;