Wimbledon

Véget ért Djokovics történelmi sorozata

  • hatharom.com

Óriási meglepetésre már a harmadik fordulóban búcsúzott a torna címvédője.

Harminc sikerrel megvívott Grand Slam-mérkőzés után vereséget szenvedett a világelső Novak Djokovics. A belgrádi sztárt a világranglista 41. helyén álló Sam Querrey múlta felül (7:6, 6:1, 3:6, 7:6), aki ezzel élete győzelmét könyvelhette el.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a mai napnak 2-0-ás Sam vezetésről vágtak neki. "Nole" sokkal jobb tenisszel rukkolt neki az újrakezdésnek, viszonylag könnyedén 1-2-re módosította a szettarányt. A negyedik felvonásban a 12. bréklabdát sikerült kihasználnia, éppen a legjobbkor, 4-4-es állásnál. Óriási hiba volt azonban elkönyvelnie a szettet, nem tudta ugyanis kiszerválni, ráadásul sokadik alkalommal az eső is megérkezett. Egy rövid szünet után már a meccsben maradásért kellett adogatnia. Azt könnyedén abszolválta, de a rövidítésben nem tudott igazán jól játszani. Hiába került kétszer is mini brék előnybe, nem tudta azt megtartani, az egyre növekvő nyomás alatt pedig egyre gyengébb ütéseket láthattunk tőle. Rá nem jellemző módon, ezúttal fejben ő bírta rosszabbul, így megszakadt a hihetetlen sorozata. 

Aki megérezte Djokovics kiesését, akár harmincszoros (!) pénzt is kaszálhatott. Querrey nem először jutott be Wimbledonban a legjobb 16 közé, 2010-ben már összejött neki ez a bravúr, de akkor Andy Murray túl nagy falatnak bizonyult számára. Most viszont a nála 10 hellyel hátrébb rangsorolt Nicolas Mahut lesz az ellenfele a negyeddöntőbe jutásért. Mindkettejüknek hatalmas lehetőség ez.

Djokovics mérkőzés utáni sajtótájékoztatója: