EURO 2016

Megszórhat minket az orosz bíró

  • hatharom.com/MTI

Az orosz Szergej Karaszjov vezeti a magyar labdarúgó-válogatott második, Izland elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzését szombaton.

Az európai szövetség csütörtökön hozta nyilvánosságra a mérkőzés játékvezetőjének nevét. A 37 éves orosz bíró szerdán vezetett először találkozót az Eb-n, az 1-1-re végződött Románia-Svájc összecsapást. Karaszjov eddig egyszer fújta a sípot a magyar válogatottnak: tavaly márciusban a 0-0-s döntetlennel zárult Görögország elleni budapesti Eb-selejtezőn.

Karaszjov a Románia-Svájc összecsapáson nem fogta vissza magát, hatszor is felmutatta a sárga cédulát, nem mellesleg egy büntetőt is befújt. A 2015/16-os szezonban öt Bajnokok Ligája-találkozón is bíráskodhatott, és mindig kiosztott legalább három lapot. Ebből kiindulva a 3.5 over nem egy rossz tipp, főleg hogy a magyarok közül az első meccsen csak Németh Krisztián kapott kártyát, így többeknek akár bele is férhet, hogy besárguljanak. Ilyen tekintetben az izlandiak sem állnak rosszul, a portugálok ellen csupán két lapot kaptak. Nagy jelentősége nincs, de az említett magyar-görög Eb-selejtezőn ötször nyúlt a zsebébe Karaszjov, ebből három alkalommal a mieink közül valakinek mutatta fel a sárgát.

Azt is érdemes számításba venni, hogy Dzsudzsák Balázséknak tökéletesen megfelel egy döntetlen, amiért várhatóan mindent megtesznek majd, és az elmúlt időben mutatott kőkemény védekezést talán még inkább előtérbe helyezik. Izland csapata egyébként elég fegyelmezett, a selejtezőben sem gyűjtötték halomra a lapokat, de most a növekvő tét kihozhat belőlük néhány meggondolatlan mozdulatot. Alapvetően viszont a mieinktől várható a több szabálytalanság, ami a  lapok számában is megmutatkozhat.

Izland-Magyarország
Hatharom-tipp: Magyarország kap több lapot
TippmixPro @ 2.27

Az első fordulóban Ausztriát 2-0-ra legyőző, ezzel csoportelső magyar válogatott szombaton 18 órától lép pályára Izland ellen a marseille-i Vélodrome-ban. A mérkőzésről illetve az összes fontos mozzanatról beszámolunk a hatharom.com-on. Kövesd élő szöveges tudósításunkat, és ne maradj le egyetlen fontos mozzanatról sem!

[1695452] 2016-06-18 18:00:00 Izland - Magyarországx;
euro-2016